2024. április 18., Andrea Lima

Eger ügye

Végre elkezdik aszfaltozni az Almagyar utcát, de még továbbra is nagy lesz a káosz a belvárosban

2019.11.30. 00:00

Megéri türelmesnek lenni, a szerencsések még csokit is kaphatnak.

 

Október 16-án, hétfőn aszfaltozza le a kivitelező az Almagyar utcát Egerben. Az Almagyar és Kossuth utca megújítása is része annak az Eger Önkormányzata által elindított programnak, melyet az elnyert egymilliárd forintos kormányzati forrásból valósítunk meg – közölte Habis László polgármester.

 

A forgalmas belvárosi területet összesen négy ütemben, a Heves Megyei Vízmű Zrt. által beütemezett vízvezeték-rekonstrukcióhoz igazodva újul meg. A hétfői napon az első két ütem által érintett részt, tehát a Szarvas tér és Tinódi tér (Vár déli főkapu) közötti szakaszt aszfaltozza a kivitelező konzorcium.

 

Fotó: Márkus László 

 

A folyamatban lévő további munkálatok, mint a Barkóczy és a Széchenyi utca felújítása, jelentős hatással vannak a 25-ös út forgalmára, ahol az elmúlt napokban nagymértékben megnőtt a terhelés. Eger Önkormányzata arra kéri az autósokat, hogy amennyiben tehetik, továbbra is figyelmesen, alternatív útvonalakon közlekedjenek és a szokásosnál hamarabb induljanak útnak.

 

Megköszönve a közlekedők megértését és türelmét, az önkormányzat megbízásából a reggeli csúcsforgalomban hostessek osztanak majd szórólapokat, valamint csokoládét a járművezetőknek a Vörösmarty úton, október 16-án, hétfőn, kedden pedig megismételjük ezt az akciót – közölte Habis László polgármester.

 

HOL TARTUNK MOST?

 

Az egymilliárdos egri infrastruktúra-fejlesztési program első ütemének megvalósítása a terveknek megfelelően halad. A szeptember derekán megkezdett beruházás-sorozatban megújul a Tittel Pál, a Radnóti és a Tizeshonvéd utca, valamint az Arany János- és Olasz utcai bekötő szakaszai. Zajlik a munka az Almagyar és a Kossuth Lajos utcában, a Barkóczy és a Széchenyi utcában, valamint a Pásztorvölgyi úton.

 

Az Almagyar-Kossuth utcai felújítás során a hétfői aszfaltozással párhuzamosan zajlik a Kossuth Lajos utcai patakhíd rekonstrukciója. Az alsó szerkezet felújítását már elkezdték, feltárás után vált láthatóvá, hogy itt – szigetelés hiányában – gyakorlatilag új pályaszerkezetet kell kialakítani. Azok az autósok, akiknek feltétlenül be kell hajtaniuk a környező belvárosi területre, a harmadik kivitelezési ütem során a Hibay és Dobó utcán keresztül, majd az Almagyar utca irányába tehetnek kerülőt.

 

A Radnóti és Tizeshonvéd utcában a szegélyköves részt akadálymentessé tették, az aszfaltozást a következő napokban végzi a kivitelező. 

 

A Barkóczy úton, a Domus előtti buszmegállót felbontották és felmarták az útpályát. Megkezdődött a szegélykövek javítása, valamint az aknák szintbe emelése. A lezárás mellett is biztosított a forgalom az autóbuszok és az érintett lakosok számára, egy-egy sávon.

 

A Széchenyi út Tűzoltó tér és Árva-köz közötti részén a buszöblöt felbontották, a járatok a közelben, a Nagyposta irányában kialakított, ideiglenes helyen állnak meg. Az aknák szintbe emelése mellett más, kisebb javításokat is végez a kivitelező.

 

A Pásztorvölgyi úton a napokban, ugyancsak a buszmegálló felújításával indult el a program. A munkások javításokat végeztek a buszöböl alépítményében, az alsó betonra a tartós megoldást jelentő bazaltbeton réteg került rá, majd marás és végül az aszfaltozás következik. A felbontott részeket körbekerítették, az érintett szakaszon forgalomkorlátozás nincs, de óvatos, figyelmes közlekedés szükséges.

 

A Bükk sétányon a kerékpárutat szinte teljes egészében felbontották, ezt követi az alépítmény kialakítása és az aszfaltozás. A kerékpárosok a munkálatok idején nem vehetik igénybe ezt a szakaszt, várhatóan novemberig.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló