2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

Újra Eger Csillagai szavazás!

2019.11.30. 00:00

A lokálpatrióták ebben az évben is kiírták a szavazást, izgalmas jelöltekre lehet szavazni!

 

Szavazni a www.egrilokalpatriotak.hu honlapon lehet az „Eger Csillagai” fülnél, regisztrálás után (aki korábbi években regisztrált és elfelejtette milyen jelszóval, a rendszerben van mód lekérdezni, lakcímnél legalább a települést kérjük kitölteni) vagy papíron, (egyénileg, helyszíni kitöltéssel, a helyszínen kapott nyomtatvánnyal) Tourinform Iroda Eger, Bajcsy Zs. u. 9. Csak az a jelölő lap érvényes, ahol mindegyik kategóriában egy-egy név melletti kockában X szerepel.

 

Az előre kitöltött, vagy másolt szavazólapok érvénytelenek. A Szavazás 2017. 11. 07-e 12.00 órakor indul és 2017.11.21-e 12.00 órakor zárul, eredményhirdető díjátadó időpontja 2017.11.26. 2017 év.

 

Jelöltek

 

Gazdasági Társaságok:

Agriapipe Kft.

Larenta Kft.

HM-i Vízmű Zrt.

 

Intézmények:

Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

Eszterházy Károly Egyetem Varázstorony

 

Szervezetek:

Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport

Egri Majorette Egyesület

Gajdos Népzenei és Néptánc Kulturális Egyesület

 

Magánszemélyek:

Császár Ernő /Egri Repülőklub egyik alapítója/

Fábián Béla /szenior úszó/

Turay Zoltán /szerkesztő, riporter/

 

Fiatalok: Kapaló Éva /terápiás kutya tréner/

Németh Nándor / úszó/

Panyi Evelin /énekes/

 

A jelöltek rövid bemutatása:

 

Gazdasági Társaságok:

 

Agriapipe Kft.: A XXI. század zöld technológiáit alkalmazó Agriapipe Kft. fő tevékenységi területe a”kitakarás nélküli”közmű felújítás, ahol az elavult közműveket, ipari vezetékeket a környezet megzavarása nélkül (pl.: nincs földmunka), gyorsan és gazdaságosan újítják fel. Korszerű eljárásaikat német és kazah vegyes vállalataikkal együttműködve a külföldi piacon is alkalmazzák, népszerűsítve ezzel az „AGRIA” nevet. Fontos számukra a közéletben való aktív részvétel. Az idén már tízedik alkalommal rendezték meg - az Egri Focisuli SE-vel közösen - az “Agriapipe Nemzetközi Utánpótlás Teremlabdarúgó Tornát”, ahol Egerben, 6 korosztályban, két hétvégén 96 csapat méri össze tudását. Tevékenységének elismeréséért az Agriapipe Kft.-t számos díjjal jutalmazták, melyek közül a Magyar Víziközmű Szövetség 2011-es Nívódíjára, a "Budapest XIII. kerület Pozsonyi úti csatorna feltárás nélküli rekonstrukciója" projekttel elnyert 2015-ös Greennovációs Díjra, valamint a kiemelkedő környezetipari fejlesztésekért megítélt 2017. évi Környezet védelméért Díjra a legbüszkébbek.

 

Larenta Kft.: A Kft. fő tevékenységi köre a közmű és mélyépítés. A cég felszereltsége, technikai színvonala folyamatosan nő, a mélyépítéshez szükséges szinte valamennyi munkaeszközzel rendelkeznek. Megfelelő műszaki irányító szakember gárdával, valamint képzett kivitelező gárdával rendelkeznek. Megrendeléseik többsége Eger és vonzáskörzete, illetve Heves Megye és a szomszédos megyék településeiből tevődik össze. Fontos szempont a megrendelői igények színvonalas kielégítése, a minőségi követelmények teljesítése, a környezet megóvása, védelme. Eger több civil szervezetével jó az együttműködésük, rendszeresen szakmunkával támogatják az Eger arculatát szépítő, komfortfokozatát növelő beruházások megvalósítását /Pl. Mocsáry úti harangláb, Wass Albert szobor, Borházsor úti szennyvízcsatorna/. Rendszeresen támogatják a csonka Magyarország határain kívül, de a Kárpát medence területén élő magyarokat.

 

HM-i Vízmű Zrt.: A Heves Megyei Vízmű Részvénytársaság jogelőde a 90 évvel ezelőtt 1927-ben alapított egri vízmű. A ma már öt megyére kiterjedő szolgáltatási területtel rendelkező társaság legnagyobb tulajdonosa Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata. A vízmű részvénytársaság és az önkormányzat kapcsolata példaértékű. Ezen belül ki kell emelni a beruházási, rekonstrukciós tervek rendszeres egyeztetését, a víziközmű szolgáltatásra irányuló fejlesztések közös megvalósítását. A társaság hozzájárul a „Virágos Egerért, Szép Környezetért”, továbbá az „Eger Ünnepi Fényei” rendezvények sikeréhez is. A szolgáltatás minőségéért, a lehetőségek keretei közötti minél gyorsabb hibaelhárításért a társaság munkatársai úgy az önkormányzat, az önkormányzati képviselők, mint a fogyasztók részéről rendszeres elismerésben részesülnek.

 

Intézmények:

 

Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium és Gimnázium: Az Intézmény jogelődjét, a Római Katolikus Négyévfolyamú Fiú Felsőkereskedelmi Iskolát Szmrecsányi Lajos érsek alapította 1921-ben. Az intézmény első igazgatója, Dr. Óriás Nándor embersége, tanárkollégái és diákjai iránti szeretete, tudása és a tanári hivatás iránti elkötelezettsége ma is méltán példa az iskola tanári karának. A 2012/2013-as tanévben az Andrásssy „visszatért” alapító fenntartójához, az Egri Főegyházmegyéhez. „Bízom abban, hogy a korszerű szaktudással együtt megismerhető katolikus értékrend új dimenziókkal, új színekkel gazdagítja majd a diákok életét.” - fogalmazott dr. Ternyák Csaba egri érsek. A majd 100 esztendő alatt az Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium több nemzedéknyi gyermeket, ifjú tehetséget, értékes embert nevelt. A sokoldalú, életre nevelő iskolának köszönhetően a végzett növendékek megállják a helyüket a gyakorlati életben és a felsőoktatásban egyaránt. Az intézmény szakmai képzésének minőségét jelzi, hogy az Andrássy az évről évre közzétett, az érettségi eredmények, az országos tanulmányi versenyeken elért helyezések, a nyelvvizsgák száma és a továbbtanulási mutatók alapján az ország szakgimnáziumait minősítő rangsorban évek óta az első 15 legjobb szakgimnázium között szerepel. Az Andrássy az ott tanuló diákok számára nem csupán azért szerethető, mert tanáraik szakmai tudásban minőséget közvetítenek, hanem azért is, mert az iskolának közösségformáló ereje van. Az együvé tartozás érzésének erősítése fontos érték az Andrássyban.

 

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium: Az idén 30. születésnapját ünneplő Intézmény Eger város egyik legfiatalabb középiskolája. 1070 diák tanul az intézményben. Mind tehetséges, kiváló felkészültségű diák, akiknek célja az egyetemi, főiskolai továbbtanulás. Hosszú évek óta jellemzően már az érettségi évében 95 %-uknak (200 fő körüli létszám) ez sikerül is, zömében az ország frekventált felsőoktatási intézményeiben. A közgazdasági és az informatikai képzésben az ország 1-3 helyezett középiskolája között jegyzik. Gimnáziumi vonalon is a legjobbak kategóriájában szerepel: Országos és nemzetközi tanulmányi versenyeken évtizedek óta kiemelkedő eredményeket érnek el tanítványaik. A megyében 18 éve zsinórban Heves megye legeredményesebb iskolája címet érte el. 25-ik éve működik alapítványi fenntartásban. Az alapítványi iskolák rangsorában az országos 2-ik helyet tudhatja magáénak. Igen eredményesen vesz részt a hátrányos helyzetű fiatalok Arany János Tehetséggondozó programjában. Tantestülete ambíciózus, igen magasan képzett. Számos tudományos fokozattal dolgozó mester illetve kutató tanárral.

 

Eszterházy Károly Egyetem Varázstorony: Az Eszterházy Károly Egyetemen működő Varázstorony már tizenegyedik éve teljesíti legfőbb küldetését: a természettudományok népszerűsítését a 3 -99 éves korosztályban, és a tanulók természettudományi pályaorientációját. A Camera Obscura, a Csillagda, az interaktív fizikai kísérletek terme és a Barna György optikatörténeti kiállítás egész évben várja a látogatókat. Aktív részesei a Kutatók Éjszakája, ill. a Múzeumok Éjszakája programoknak és a tudomány-népszerűsítés minden lehetséges fórumán igyekeznek megjelenni. Éves látogatószámuk folyamatosan növekszik, az idén várhatóan eléri a harminc ezret, amivel előkelő pozíciót foglalnak el Eger város turisztikai szolgáltatásai között.

 

Szervezetek:

 

Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport: A Csoport 2005-ben alakult 10 elszánt fiatal elhatározásából. Az alapítók célja a segítségnyújtás volt. Tevékenységi körük: tűzoltás, műszaki mentés, állatmentés, alpintechnikai mentés, vízi-árvízi mentés, eltűnt személy kutatása, bűnjel kutatása, karitatív tevékenység, mozgássérültek segítése, propaganda tevékenység. 2016-ban a katasztrófavédelemmel közösen 106 bevetésük volt Mentéseiket a saját szabadidőjük terhére térítésmentesen végezik saját költségükön. Csapatuk létszáma jelenleg 11 fő rendes tag, 5 fő szakmai tag és 8 fő önkéntes segítő. Jelenleg állandó 24 órás készenléttel látják el tevékenységüket, a nap bármely szakában riaszthatnak a hatóságok, vagy a lakosság. Csapatunk legfontosabb képessége a terepjáró és a  vízenjáró képesség, ez tesz őket alkalmassá arra, hogy a bajbajutott embereknek, állatoknak minden szélsőséges körülmények között tudjanak segíteni. Csapatuk részt vett a 2010-ben a Vörösiszap katasztrófánál, 2010-ben a Borsodi árvizeknél, 2013-ban a Dunai árvíznél történő védekezésben.

 

Egri Majorette Egyesület: Az Egyesület 1992-ben alakult és azóta folyamatosan működik; idén ünnepelték fennállásuk 25 éves jubileumát. A szervezetben korosztályonként folyik a gyermekek és fiatalok tanítása, jelenleg 7 korcsoportban 100 kisgyermek és fiatal vesz részt az egyesületi munkában. Rendszeres résztvevői az egri ill. heves megyei rendezvényeknek, országos versenyeknek, valamint nemzetközi fesztiváloknak. 130 oklevelet érdemeltek ki az évek folyamán, minden csoportuk országos ’arany’ és ’kiemelt arany’ oklevéllel, Felnőtt csoportuk nemzetközi ’kiemelt arany’ minősítéssel rendelkezik. A hazai fellépéseken kívül jó hírét vitték városunknak Ausztriában, Németországban, Csehországban, Montenegróban, Lengyelországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában egyaránt. 2013-ban kimagasló szakmai munkáért a legnagyobb hazai szakmai szervezet Nívó díjában részesültek.

 

Gajdos Népzenei és Néptánc Kulturális Egyesület: A Gajdos Egyesület 1989-ben alakult azzal a céllal, hogy a magyar népzenét és néptáncot minél hitelesebben megtanulják és azt a fiatalabb nemzedéknek továbbadják. Az egyesület működését elsősorban a Gajdos Zenekar tevékenysége „fémjelzi”. Munkásságuk egyik korai, de legfontosabb mérföldköve volt, hogy megkapták a műfaj legmagasabb kitüntetését a Népművészet Ifjú Mestere címet. Nemcsak hazánkat, de Európa majd minden országát bejárták és öregbítették városunk hírnevét. Az egyesület indította útra Egerben a táncházi sorozatot, ezzel Egerben is meghonosították ezt a szórakozási formát. Közel egy évtizedig szervezték városunkban a Magyar Dudások Találkozóját. Az utóbbi időben tudásuk átadása lett az egyik legfontosabb céljuk. Az egyesület tagjai közül többen szereztek tanári diplomát és rendszeresen tanítanak. Ennek érdekében indították útra a Gajdos Népzenei és Néptánc Gyermektábort is, melyben minden nyáron egyhetes tábor keretei között tartanak intenzív népzenei és néptánc kurzust, tehetséges gyermekeknek és fiataloknak.

 

Magánszemélyek:

 

Császár Ernő /Egri Repülőklub egyik alapítója /: Második világháborús pilóta /négy géptípusra volt jogosítványa/. 1947-ben újra alapítója volt az OMRE egri tagszervezetének, melynek „Barátság Repülő Klub” volt a neve. 1951-ben kizárták az OMRE tagjai közül, 1955-ben rehabilitálták, így újra kezdte a repülést. Vitorlázó repülő szakoktató képesítést szerzett. 1957-ben a „Maklári repülőtér” parancsnoka és kiképzési vezetője volt. Tizenhat féle vitorlázógép típussal repült, több mint 10.000 felszállása volt.

 

Fábián Béla /szenior úszó/: Szenior úszóbajnok. 1949-től kezdett versenyszerűen úszni. Előbb ifjúsági, majd felnőtt válogatott lett. Legjobb eredménye a „Torinói Európai Bajnokságon” a 200 méteres mell-úszásban elért 6. helyezése volt. 1988-tól kezdte el a rendszeres szenior-úszást. Versenyzőként eljutott a világ számos országába, így versenyzett Észak és Dél-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon is, mely helyeken mindig az egri úszás hírnevét öregbítette. Eddig elért legjobb eredményei: 22-szeres szenior Világbajnok, különböző számokban 43-szor nyert Magyar Bajnokságot, a szenior olimpiák 16-szoros győztese, többszörös Csendes-óceáni, Ázsia és Ausztrál Bajnok. Nem kevesebb, mint 28 masters vb-címmel rendelkezik, emellett 20 aranyérmet gyűjtött a Szenior Világjátékokon és 40-et a masters Európa-bajnokságokon.

 

Turay Zoltán /szerkesztő, riporter/: Elsősorban televíziós újságírónak tartja magát, de előtte sportújságírással is foglalkozott. 1997 júniusától kezdett el dolgozni az akkori megyei televízióban, az egri székhelyű TV7 Heves Megyei Televíziónál. 1998 januárjában összevonták a TV7-t és a TV Egert, vagyis a városi televíziót, ahol azóta is dolgozik. Nem csak sporttal foglalkozik a TV-ben, hanem a közéleti témákkal is. Helytörténeti kutatóként több cikke jelent már meg különböző újságokban. Igyekszik ötvözni a hagyományos és televíziós újságírást. Több mint 20 éve van a pályán. Dolgozott a különböző kereskedelmi és közszolgálati csatornák helyi tudósítójaként is.

 

Fiatalok:

 

Kapaló Éva /terápiás kutya tréner/: A kutyás terápiával 8 éve ismerkedett meg. Elsőként Fanni magyar vizslájával kezdte meg a felkészülést. Fanni után érkezett Sonja az angol szetter és Zoya a border collie a családba, akik már mind vizsgázott terápiás kutyák azóta, jelenleg a negyedik kutyáját készíti fel terápiás munkára (Zoya kölykét). 2012-ben elvégezte a habilitációs kutyakiképzői OKJ-s tanfolyamot, így hivatalosan is segítőkutya kiképző lett. Az elmúlt 8 év alatt számos területen dolgozott és segített kutyáival, ép vagy sérült idősek/fiatalok/gyerekek fejlesztésében egyaránt. Számára talán a legközelebb áll - és ahol talán a legtöbbet tud segíteni- a hospice osztály áll. A kutyák jelenléte nagyon sokat jelent a betegek és családtagok kedélyállapotának javításában, elfogadó, mindig tettre kész természetükkel, mosolyt csalva az elengedés nehéz napjaiba. 10 tanuló terápiás kutya felkészítésében segítkezett, illetve Heves megye első személyi segítő kutyájának a képzését végzi egy mozgássérült hölgy számára

 

Németh Nándor / úszó/: 2013 szeptemberétől az Egri Úszó Klub-ba igazolt. Edzője: Plagányi Zsolt. 2016-tól ifjúsági válogatott keretbe került. 2017-es év hozta meg számára  az igazi áttörést. Áprilisban országos csúccsal nyerte meg a felnőtt országos bajnokságot 100m gyorsúszásban. Az ifjúsági Európa bajnokságon első helyezést ért el: 100 m gyorson és a 4 x 100 m mix gyorsváltó tagjaként. A Budapesten megrendezett világbajnokságon, a 4 x 100 m gyors váltó tagjaként történelmi jelentőségű bronzérmet szereztek. Indianapolisban, az Ifjúsági Világbajnokságon 100,200 m gyorson 2. helyezést ért el továbbá a 4 x 100 és 4 x 200 m-es gyorsváltó tagjaként világbajnoki címet szereztek.

 

Panyi Evelin /énekes/: Az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Gimnáziumába jár, ahol angol és francia nyelvet tanul. Szülei zenészek, így a kezdetektől fogva fontos szerepet tölt be az életében a zene. Járt zeneóvodába, majd hangszeres tanulmányait hét éves korában a Mezőkövesdi Alapfokú Művészeti Iskolában folytatta. 11 éves kora óta foglalkozik komolyabban az énekléssel. Azóta számos országos és nemzetközi versenyeken indult és lett díjazott opera, műdal és kamarazene kategóriában. Születésétől fogva közel áll hozzá a német nyelv, amit anyanyelvi szinten beszél. Emellett az angol nyelvet tíz éve tanulja és mindkét nyelvből  számtalan versenyen kiemelkedő eredményeket ért el.  Az érettségi vizsga letétele után zenei pályán szeretne tovább tanulni, ezért is örült olyan nagyon, hogy ez év augusztus 20-án az Egri Szimfonikus Zenekarral a Dobó téren énekelhetett.  Jelenleg a Gárdonyi Géza Színház egyik zenés darabjában kapott lehetőséget  a szereplésre.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló