2024. április 19., Emma

Eger ügye

Szombaton végre kinyit a felújított Bárány Uszoda Egerben, napi két órát kapnak a hobbiúszók

2019.11.30. 00:00

Bár már tavaly szeptemberben átadták. Kétmilliárd forintba került a beruházás.

 

Az újjászületett Bárány Uszoda ismét megnyílik a nagyközönség előtt: június 1-jétől ugyanis a reggeli úszásra, 6 órától 8 óráig várja a vendégeket az üzemeltető Eger Termál Kft – jelentette be közös sajtótájékoztatón Habis László, Eger polgármestere és Lugosi Dénes, az Eger Termál Kft. ügyvezető igazgatója, amelyről a heol.hu tudósított. A polgármester elmondta, a lehetőség azért adódik, mert befejeződött az eszközbeszerzés, amelyet a tavaly szeptemberi átadás óta végeztek el a sportlétesítményben, körülbelül 120 millió forintból.

 

– Ehhez az önkormányzatunk 18 millió forinttal járult hozzá. Az Eger Termál Kft-vel együttműködésben úgy döntöttünk, hogy a Bitskey uszodához hasonló módon ebben az uszodában is lehetőség lesz reggeli úszásra a nem igazolt versenyzők, azaz városunk lakossága számára – tette hozzá Habis László.

 

 

Az uszoda több mint két milliárd forintból újult meg: a felújítás első üteméhez a 220 millió forintos önerőt az önkormányzat, a további két ütemét pedig a kormány biztosította 420 millió forint értékben, 1,4 milliárd forintot pedig tao-támogatásként szerzett meg az Egri Vízilabda Klub.

 

A munkálatoknak köszönhetően egyebek mellett megújult a medence, melynek fele megőrizte a hagyományos kavicsos jelleget, míg a másik fele, csempézett. A meleg vízzel táplált csőkígyó biztosítja a téli használatot, új termálvízzel működő melegedő medence, forgatott rendszerű új tanmedence, hagyományos és alternatív energiaforrásokat építettek ki, mint a napkollektorok, hőszivattyú, hűtő-fűtő berendezések. 

 

Az Egri Ügyek korábban beszámolt róla, hogy bár az uszodát már tavaly szeptemberen átadták ünnepélyes keretek között, még nem igazán állt készen. A tervek szerint ráadásul a nem sportoló egri úszók nyártól a reggeli úszásokra kapnak lehetőséget a Bárányban 6 és 8 óra között – erről a város polgármestere beszélt az FM7 Egernek.

 

(Fotó: MTI)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló