2024. március 28., Gedeon Johanna

Eger ügye

Botrány az egri Tescoban: kényszeríthették a diákmunkásokat, akik sírva dolgoztak

2019.11.30. 00:00

A sztrájk miatt teljes volt a fejetlenség. A szerencsétlen diákmunkásokon csattant az ostor.

 

Furcsa közlemény jelent meg szombaton a Tesco magyar honlapján, amelyben azt írják, hogy az áruházlánc sajtóosztályához eljutott információk alapján a vállalat vizsgálja, hogy szándékos, szervezett formában történő félelemkeltés zajlik-e az áruházlánc egységeiben.

 

Az egri Tescorol van szó, ugyanis sajtóhírek szerint Egerben a tegnap kezdődött sztrájk miatt az áruházvezető munkára kényszerítette a diákokat, akik emiatt sírva dolgoznak. A Magyar Időknek nyilatkozó érintett ezt mondta:

 

Tegnap óta sztrájkolunk, pénteken a munkavállalók egy emberként álltak fel, akikhez az üzletben foglalkoztatott diákmunkások is csatlakoztak, szolidaritásból beleálltak volna a tiltakozásba. Azonban, amikor a diákok távozni készültek, megállította őket az áruház vezetője, aki azt mondta: megtehetik, hogy sztrájkra lépnek a dolgozókkal együtt, azonban ha ez megtörténik, arra számíthatnak, hogy nem, hogy az egri Tescoban, hanem többé sehol nem kapnak megbízást diákmunkásként. Erről hangfelvétel készült, és több szem- és fültanú van az esetre. Arra is vannak tanúk, illetve az áruház belső kamerás felvételein is látható, hogy édességcsomaggal vesztegették meg az egyik diáklányt.

 

Péntek 4 óra körül így nézett ki az egri nagy Tesco

 

A dolgozók azt állítják, szándékosan rágalmazzák őket sztrájkkezdeményezés miatt, mert időközben a Tesco azt állítja:nem az áruház vezetője, hanem a sztrájkoló munkatársak helyezték őket nyomás alá.  Ezt az érintett diákok maguk mondták el Hevesi Nórának, az áruházlánc kommunikációs vezetőjének, úgy, hogy az áruházvezető nem vett részt a beszélgetésben, nem volt jelen. Hevesi Nóra a vállalat nevében elnézést kért a diákoktól, és megköszönte munkájukat.

 

"Elfogadhatatlannak tartjuk a fenyegető és bántalmazó viselkedést, és határozottan felszólítok mindenkit, hogy tartsuk tiszteletben egymást és egymás döntéseit! Egyúttal arra kérem a szakszervezeti vezetőket, hogy előbb tájékozódjanak a valós helyzetről, és csak utána kürtöljék tele a sajtót valótlan állításokkal. Eddig ez a negyedik eset, amikor a rágalmakról kiderül, hogy semmi valóságalapjuk. Felszólítom egyúttal a szakszervezeti vezetőket, hogy felelős viselkedéssel tartsák kordában az indulatokat, intsék mérsékletre a sztrájkoló kollégákat, és tudatosítsák bennük, hogy ahogy a vállalat és annak vezetői nem helyezik őket nyomás alá, nem fenyegetik és nem akadályozzák őket a sztrájkban való részvételben, úgy ugyanez a viselkedés várható el a munkabeszüntetést választó munkatársaktól is. Arra kérek mindenkit, hogy senki ne feledje, függetlenül attól, ki vesz részt a sztrájkban és ki nem, mindannyian emberek vagyunk, munkatársak vagyunk, a sztrájkot követően is egy csapatban fogunk dolgozni” – mondta Hevesi Nóra.

 

Hogy ki kényszerítette a diákokat, egyelőre a fentiek szerint nem világos, de az mindenképp fontos lenne, hogy ne ők szívják meg a munkavállalók és a cég közötti feszültséget.

Sztrájk az egri Tescoban: péntek délután elég nagy volt a fennakadás

Előre lehetett tudni, hogy sztrájk lesz, délután négy óra körül mégis sokan vásároltak volna az egri Tescoban. Olvasóinktól tudjuk, hogy négy óra körül elég nagy volt a káosz az egri nagy Tescoban a munkavállalók sztrájkja miatt.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló