2024. április 18., Andrea Lima

Eger ügye

Parkolás, e-hulladék, népszavazások – Három témában indít aláírásgyűjtést az Egységben a Városért

2019.11.30. 00:00

Mivel a Fidesz elkaszálta a népszavazási kezdeményezéseket, Mirkóczki Ádám polgármesterjelölt és az EVE így gyakorolna nyomást Eger vezetésére.

 

Három témában indít aláírásgyűjtést az Egységben a Városért Egyesület (EVE) - jelentette be Mirkóczki Ádám, az EVE és a mögötte álló ellenzéki pártok közös egri polgármesterjelöltje szerdán a Dobó téren. Mirkóczki elmondta, korábban két témában is szerettek volna népszavazást kezdeményezni: az egriek egyórás ingyenes parkolása és a Vécseyvölgybe tervezett elektronikushulladék-feldolgozó üzem kapcsán. Azonban az EVE jelöltje szerint mindkét kezdeményezést politikai megrendelésre elkaszálta a választási bizottság. Mirkóczki szerint ez azt jelenti, hogy Habis László polgármestersége 13. éve után is várat magára a legelső egri népszavazás.

 

- Egerben az egriek véleményére a városvezetés továbbra sem kiváncsi - tette hozzá az EVE polgármesterjelöltje.

 

Az első aláírásgyűjtés tehát az egyórás ingyen parkolásról szól, amitől Mirkóczki szerint nem várják azt se, hogy kevesebb, azt se, hogy több autó legyen Eger belvárosában. Ez csak egy olyan közérzetjavító intézkedés lenne, amely más megyeszékhelyeken is jól bevált.

 

- Napi egy órát biztosítani kell az egrieknek az ügyeik intézésére a belvárosban - tette hozzá Mirkóczki.

 

A második aláírásgyűjtés természetesen az e-hulladék feldolgozóról szólna. Mirkóczki szerint ha Habis László és a Fidesz megnyeri az októberi önkormányzati választásokat Egerben, akkor az eddig elfogadott helyi jogszabályok alapján biztosan el fog indulni az üzem. - Mi ezt a város közigazgatási határain belül nem szeretnénk, ezért nem csak a Vécseyvölgy és az Almagyar lakosaihoz fordulunk, hanem Eger minden egyes polgárához, hogy fejezze ki véleményét egy alárírás formájában - mondta a polgármesterjelölt.

 


A harmadik aláírásgyűjtés az első kettőből fakad, amely Mirkóczki szerint egyfajta vállalás az EVE részéről, ha októberben bizalmat kapnak az egri választóktól.

 

- Minden fontos kérdésben helyi népszavazást fogunk tartani. Ez nem azt jelenti, hogy havonta klasszikus, méregdrága népszavazásokat rendelünk el, hanem elektronikus népszavazás formájában kérdezzük meg az egrieket a sokakat érintő, fontos kérdéseket feszegető ügyekben, a döntéshozatalokat megelőzően - közölte Mirkóczki.

 

Az aláírásgyűjtést az EVE az önkormányzati választásokig folytatja, ami Mirkóczki szerint egyrészt egy nyomásgyakorlás a városvezetés felé, másrészt egy saját magukra nézve kötelező vállalás. A polgármesterjelölt hozzátette: az aláírók kizárólag azokat a személyes adataikat adják meg, amelyeket meg akarnak adni, és amit megadnak, azt a jogszabályoknak megfelelően fogják kezelni.

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló