2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

Mirkóczki terített: ezek a beruházások valósulnak meg és ezekre vethetünk keresztet

Molnár Richárd 2019.11.30. 00:00

Az egri polgármester keddi évértékelő beszédéből kiderült, hogy mi lesz a romos Lenkey-házzal, épül-e elkerülőút és jégcsarnok, illetve kezdenek-e végre valamit a rothadó laktanyával.

 

A Városházán tartott, keddi évértékelő sajtótájékoztatón számolt be Mirkóczki Ádám egri polgármester arról, hogy tavalyi megválasztása óta mely kampányígéreteit sikerült megvalósítania és melyek váratnak még magukra. Beszéde második felében a városvezető számba vette, hogy a részben az Orbán-kormány megszorításai miatt kialakult nehéz költségvetési helyzet mely városi beruházásokat nem veszélyeztet, és melyeket kaszál el.

 

A polgármester elmondta, az átadás-átvétel során több futó projektet be tudtak fejezni, így a Pozsonyi úti óvodát, a lajosvárosi orvosi rendelőt és a Zárkándy-bástyát. Hozzátette, a Bitskey Aladár Uszodánál épülő parkolóház is határidőre kész.

 

 

Az európai uniós, pontosabban a TOP-os pályázatok forráshiányát is sikerült megoldani. Mirkóczki elmondta, a Pénzügyminisztériummal arról is sikerült megállapodnia, hogy a korábban beadott vesztes pályázatok közül többet mégis meg tudnak valósítani, így például a Csíky Sándor utca és Maczky Valér utca csapadékelvezetését, a Kossuth utca déli oldalának rekonstrukcióját, valamint a Lenkey-ház felújítását. Az egri polgármester egyelőre kérdőjelesnek nevezte az úszó- és vízilabda-központ építését, amelyre nem elegendő a rendelkezésre álló forrás, így a Miniszterelnökség álláspontját várják. Szintén kérdőjeles még Szentmarjay Tibor Városi Stadion építése is, forráshiány miatt.

 

Mirkóczki szóba hozta Eger elkerülő útját is, amelyről egyeztetett ugyan az állami Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezetőjével, ám a menedzser türelmet kért tőle. A polgármester szerint az elkerülőút három lehetséges nyomvonala közül sincs még kiválasztva az ideális.

 

Valószínűbbnek tűnik az egri jégcsarnok megépítése, amelyről Mirkóczki a héten egyeztet a Magyar Jégkorong Szövetséggel. A polgármester elmondta, multifunkciós csarnokot szeretne, befedhető jégfelülettel, hogy akár rendezvények, koncertek megtartására is alkalmas legyen az épület. Mivel a legutóbb felállított mobil jégcsarnok is 40 millió forintba került, mindenképpen költséghatékony lenne egy új csarnok építése.

 

Választási ígéret volt Mirkóczki és az őt támogató Egységben a Városért Egyesület részéről a végromlásnak indult, üresen álló egri laktanya rendbetétele. A jelenleg állami tulajdonban lévő ingatlan felhasználásnak kérdése még a választási kampányba is bekerült: az egri Fidesz azzal riogatott, hogy Mirkóczki migránsokat telepítene a laktanyába.

 

 

(Fotó: Domán Dániel) 

 

MIrkóczki kedden elmondta, Schanda Tamás miniszterhelyettessel egyeztetett az ügyben, és "egy jó üzletet ajánlott fel" a magyar államnak. Eger önkormányzata az egykori mezőgazdasági iskola épületét, valamint az Eszterházy Károly Egyetem Egészségház utcai épületét (B épület) adná cserébe a laktanyáért, persze figyelembe véve az értékkülönbözetet is. Az Egészségház utcai épület jelenleg felerészben az önkormányzat tulajdona, így az maradna továbbra is az állami fenntartású egyetem használatában, a mezőgazdasági iskolából pedig kollégiumot lehetne kialakítani.

 

Ha a laktanya végre városi tulajdonba kerülne, a polgármester szerint akár egy szolgáltatóközpontot is kialakíthatnának benne, ahol az egriek minden hivatali ügyintézést egy helyen tudnának elvégezni. Ide költözhetne Mirkóczki szerint a földhivatal vagy a munkaügyi központ is. Mivel a laktanya alakulótere egy hatalmas parkolási felület lehetne, erre a célra ideális lenne az ingatlan. De a városvezető nem zárta ki, hogy például idősotthont alakítanak ki az épületben.

 

- Bízom benne, hogy Nyitrai Zsolt (a Fidesz térségi országgyűlési képviselője) is az ügy mellé áll, és segít minket a lobbierejével - tette hozzá Mirkóczki.

 

(Leadkép: Lenkey-ház/Márkus László)

 

Egy éve vezeti Egert Mirkóczki Ádám, de mi lett az ígéretekkel?

Évértékelő sajtótájékoztatón magyarázta el a polgármester, miért adós még az őt megválasztó egrieknek például az ingyenes parkolással. Kiderült: rengeteg pénz hiányzik a város kasszájából, részben a kormány elvonásai miatt. Pontosan egy év telt el a tavalyi önkormányzati választások napja, azaz 2019. október 13.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló