2024. április 19., Emma

Eger ügye

Ezért nem maradhatnak otthon: minden harmadik idős ember egyedül él Egerben és környékén

S. I. 2019.11.30. 00:00

A koronavírus-fertőzés veszélye ellenére sok nyugdíjast látunk az utcán, akiknek muszáj maguknak bevásárolniuk vagy intézni az ügyeiket.

 

A vírusfertőzés szempontjából különösen nagy veszélynek vannak kitéve a 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók. Ők Magyarország lakosságának a 19,3%-át képviselik – olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján. Az Egri Járásban száz lakosból legalább húsz ember 65 év feletti.

 

A KSH szerint hazánk 1,9 millió fős 65 éves és annál idősebb lakosságának többsége családjával él együtt, azonban az országban – és így az Egri Járásban is – majdnem minden harmadik idős egyedül él. Ezért nem csoda, ha sok időst látunk bevásárlószatyorral az utcán, mivel ennek a rétegnek – amennyiben a szülők, unokák vagy önkéntesek nem tudnak segítséget nyújtani – muszáj kimozdulniuk otthonukból az alapvető élelmiszerek beszerzése miatt.

 

Az alábbi térképen járásokra lebontva látható, hogy hány 65 éves és annál idősebb ember jut ezer lakosra:

 

 

 

Kevés idős kap házi gondozást

 

A települési önkormányzatok a nehéz helyzetben levőket szociális alapszolgáltatásokban részesíthetik, melyek a járvány időszakában még inkább felértékelődnek. Ezek közül a legtöbben a szociális étkeztetést és a házi segítségnyújtást veszik igénybe. Az utóbbi azonban – Eger és vonzáskörzetében azonban 100 idős közül mindössze 3-5 főt érint. A szolgáltatásokat jellemzően a kisebb településeken veszik igénybe a 65 év felettiek.

 

 

Nehéz betartani a másfél méteres távolságot

 

A magyar települések közül minden ötödikben tartós bentlakásos és átmeneti elhelyezését ellátó szociális intézmény található, melynek nagy része idősotthon. A statisztikai hivatal adatai azt mutatják, hogy a 65 éves és annál idősebb népesség 3,0%-a él ilyen intézményekben. A jelenlegi helyzetben jó hír, hogy az egri kistérségben ez az érték az országos átlag felénél is alacsonyabb. Az azonban már elgondolkodtató, hogy az intézmények kihasználtsága 96%-os, így ezekben az intézményekben komoly gondot okozhat a járványügyi előírások szigorú betartása, amelyet az is jelez, hogy Magyarországon is találtak fertőzöttet idősotthonban.

Koronavírus - Először találtak fertőzötteket egy idősotthonban Magyarországon

Öten lettek betegek, 13-an fertőzésgyanús tünetekkel bírnak. Sajnos megtörtént az, amitől mindannyian tartottunk: 5 idősotthonban élő embert fertőzött meg a koronavírus, további 13 lakó mutat a betegségre utaló tüneteket - jelentette be Facebook-oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint a fertőzöttek mindannyian kórházi kezelés alatt állnak, a Pesti Úti Idősek Otthonában pedig újabb óvintézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy ne terjedjen tovább a vírus.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló