Megtartotta első polgármesteri beszédét Mirkóczki Ádám a nemzeti ünnepen, aki megbékélést hirdetett

A Gárdonyi Géza Színházban tartották idén október 23-án Eger városának díszünnepségét, az 1956-os forradalom és szabadságharc ünnepén. Az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium diákjainak műsora után megtartotta első hivatalos beszédét Eger frissen megválasztott polgármestere, Mirkóczki Ádám, amelyben elsősorban a mindenkori politikai vezetők felelősségére, a politikai közösség valódi szolgálatára és a társadalmi megbékélés fontosságára hívta fel a figyelmet, a forradalom hőseiről való megemlékezés mellett. Beszédét változtatás nélkül közöljük:

Tisztelt Ünneplő Közönség,

"Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja a barátaiért.” - áll János evangéliumában. 1956 október 23-a pedig erre ad tökéletes példát. Akik életüket áldozták a családjaikért, nemzetükért, hitükért, azok feltétel nélküli szeretetről tettek tanúbizonyságot. Feltétel nélküli szeretetről, mert nem kértek áldozatukért cserébe semmit, sem vagyont, sem rangot, sem kegyelmet.

Tudták, mi minden várhat rájuk, mégis vállalták a küzdelmet kockáztatva a legtöbbet, amit kockáztathattak: az életüket. Ha van örökség, amelyet kötelező tovább adnunk a gyermekeinknek, unokáinknak, a jövő generációinak, akkor az a feltétel nélküli szeretet a családjaink, a nemzetünk iránt, és ragaszkodásunk hitünk iránt. 56 hősei esetében ezt a szeretetet nem bírta megtörni sem golyó, sem börtön, sem a diktatúra bármiféle aljassága, elnyomása. Ők hősök, mártírokká vált, örök példaképek.

De a feltétel nélküli szeretett mellett, egy másik szempontot is szeretnék kiemelni október 23-a kapcsán. Ez pedig a felelősség. A mindenkori politikai vezetők felelőssége. Ugyanis, amikor egy társadalmi rend megbomlik, ott valakik mérhetetlen hibát, sőt, mérhetetlen bűnt vagy bűnöket követtek el. Amikor egy nemzet fiai és lányai, korábbi barátok, kollégák, rokonok egymásnak farkasaivá válva teszik tönkre a másikat, akár fizikai értelemben is, ott már nem beszélhetünk társadalomról, nem beszélhetünk közösségekről a szó klasszikus értelmében. Akkor csak elszabadult, agresszív ösztönökről lehet beszélni. Ennek pedig oka van.

Meggyőződésem szerint, egy politikai vezetői státusz nem más, mint szolgálat. De nem pusztán a vele szimpatizálók szolgálatát jelenti, hanem a teljes közösségét, akik fölött politikai hatalommal rendelkezik, éppen ezért felelősséggel tartozik irántuk. Ha pedig szolgálni akar egy vezető, akkor munkájába nem fér bele a gőg, az arrogancia és a mindent elsöprő uralkodás vágya. Mert mindezzel szemben, erősebben kell ott állnia az alázatnak, az empátiának, a szolidaritásnak és a humánumnak.

1956-ban a politikai elit csíráiban sem hordta magán ezeket a jegyeket. Ezért megbomlott a társadalmi, a gazdasági és a politikai rend. Nyomában pedig halál, pusztítás, menekültek tízezrei és a kegyetlen megtorlás jártak. Történelmünk legsötétebb lapjai között szerepel az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése utáni időszak. Október 23-a viszont ünnep, mert ma már tudjuk, hogy mi mindent eredményezett az 56-os hősök küzdelme, mindezt a történelem igazolta és számunkra világossá tette.

A mi feladatunk és felelősségünk azonban az, hogy tudatosítsuk magunkban és soha el ne feledjük: amit örökül kaptunk, azokért mások vére folyt. Amit örökül kaptunk, arra nem elég büszkének lennünk, de vigyáznunk is kell rá. Nem követhetjük el azt a hibát, hogy ünnepeljük hőseinket, de közben nem vigyázunk mindazokra az értékekre, amikért ők életüket adták. Ha ugyanis magunknak követeljük a szabadságot, akkor biztosítanunk kell azt másoknak is. Ha önmagunk számára elvárjuk másoktól a szolidaritást, hát legyünk mi is szolidárisak. Ha úgy gondoljuk, hogy nekünk jogunk van a jóléthez, akkor ne taszítsunk másokat szolgasorba. Amikor igazságot követelünk, jusson eszünkbe, hogy nekünk is igazságosnak kell lennünk. Ha öntudatos, erős, cselekvő társadalmat akarunk, akkor soha ne engedjünk teret semmiféle hazug propagandának. Ha pedig békét akarunk, akkor ne szítsunk gyűlöletet.

Egy társadalom békéjét soha nem lehet agresszióval sem megteremteni, sem fenntartani. Sem politikai, sem gazdasági, sem

katonai értelemben. Mert az agresszor bár győzhet rövid időre, ahogy 1956-ban is győzött, de az elnyomásából származó látszólagos békéje nem lehet sem tartós, sem igazi, mert hiányzik belőle a lelkiismeret. Bibó István úgy fogalmazott 1956-ban, hogy a szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem. S ez fordítva is igaz: ahol bármiféle félelem van: politikai vagy egzisztenciális: ott nincs szabadság!

Nem kívánhatok tehát mást, mint hogy éljünk és dolgozzunk úgy, hogy mindannyiunk számára egy félelemtől mentes, szabad Magyarország legyen az otthonunk!

Tisztelet a Hősöknek! Köszönöm, hogy meghallgattak."

Az ünnepség után koszorúzás zajlott a Hatvani kapu téren, az 56-os hősök emlékművénél.

(Fotók: Facebook/Eger város hivatalos oldala)