2024. április 18., Andrea Lima

Eger ügye

Már meg is van a következő Egri Bikavér Ünnep dátuma

2019.11.30. 00:00

Mi már készülünk, ha mással nem is, esténként egy-két pohár hungarikummal.

Idén is zseniális volt az Egri Bikavér Ünnep. Nagyon jó volt látni, hogy az Érsekkertben rengeteg ember volt kíváncsi az egri borászokra és az éttermekre. A város is felpezsdült egy kicsit, nagyon sok volt a turista, szinte alig volt szabad szálláshely. Talán azzal sem túlzunk, ha kijelentjük: Eger legnépszerűbb szabadtéri rendezvényévé nőtte ki magát a borünnep, sőt, a régió és az ország egyik legnagyobb borgasztronómiai rendezvénye lett az Egri Bikavér Ünnep. Ehhez külön gratulálunk a szervező hegyközségnek és a főszervező Tarsoly József hegybírónak.

 

Eger Város Hegyközsége kedden közleményben számolt be a vasárnap zárult fesztivál értékeléséről, ebben jelentették be, hogy jövőre, a XXII. Egri Bikavér Ünep július 12-e és 15-e között lesz. 

 

 

A közlemény teljes szövege:

 

Idén is tízezrek ünnepelték Eger legújabb hungarikumát

 

A XXI. Egri Bikavér Ünnepre ismét megtelt az Érsekkert, az ország egyik legnagyobb borgasztronómiai fesztiválja bebizonyította, hogy az évek alatt nem véletlenül vált Eger legnépszerűbb szabadtéri rendezvényévé.

 

Amióta a Dobó térről a csodás adottságokkal rendelkező Érsekkertbe költözött az Egri Bikavér Ünnep, szinte minden évben a korábbiaknál több látogatója van a borünnepnek. A poháreladásokból, a borászok és az éttermek forgalmából ismét arra lehet következtetni, hogy a rendezvény túllépte a tavalyi – rekordnak számító – 50 ezres látogatószámot.

 

Már mielőtt elindult volna a XXI. Egri Bikavér Ünnep, biztos volt, hogy minden eddiginél fontosabb lesz az idei rendezvény, hiszen márciusban a Magyar Hungarikum Bizottság bejelentette: a hungarikumok sorába emelik az Egri Bikavért. Mindez egy hatalmas elismerés az Egri borvidéknek, az itt dolgozó borászoknak és szőlőtermelőknek, szakértőknek, illetve mindenkinek, akinek fontos az egri bor. A szervező Eger Város Hegyközsége bízik abban: munkájával és az Egri Bikavér Ünneppel is hozzájárult ahhoz, hogy a borvidék zászlós bora hungarikum lehessen.

 

Hungarikumhoz méltó ünnep volt

 

 

„Az eddigieknél is fontosabb volt számunkra az idei borünnep, szerettük volna, hogy hungarikumhoz méltó módon ünnepelhessük meg az Egri Bikavért. Látva azt, hogy már az első naptól mennyien voltak kíváncsiak a borászokra, az éttermekre és az ingyenes programokra, azt hiszem, kijelenthetjük, megérte egy egész éven át dolgozni ezért a rendezvényért. Az Egri Bikavér Ünneppel is azt szeretnénk elérni, hogy a borvidék szőlészei és borászai egyre ismertebbek legyenek, és az Egerbe érkezők egy olyan minőségi borgasztronómiai fesztiválra látogassanak el, amelyből csak nagyon kevés van az országban” – értékelt Tarsoly József, a rendezvény főszervezője. Eger Város Hegybírója külön kiemelte: évről-évre sikerül előrébb lépni, ami annak is köszönhető, hogy az Egri borvidék szőlészei és borászai is egyre jobb munkát végeznek, amelyet mutat a számos hazai és nemzetközi díj is.

 

Külön elismerés a borvidék számára, hogy a XXI. Egri Bikavér Ünnep nyitónapján Tarlós István, Budapest főpolgármestere személyesen jelentette be, hogy a főváros hivatalos vörösbora az Egri Bikavér, míg fehérbora az Egri Csillag lett. Szintén a nyitónapon – amelyen díszvendég volt Franco Nero színész, rendező – derült ki, hogy File János lett a 2016. Év Szőlőtermelője, Osváth Tamás az Év Bortermelője, Malácsik Tibor az Év Borgasztronómusa, míg Pál Sándor munkáját az Eger Szőlő- és Borkultúrájáért éremmel ismerte el a hegyközség.

 

 

A XXI. Egri Bikavér Ünnepen – ahogy a korábbi években is – a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség által kijelölt szakmai zsűri választotta ki a borünnep legjobb bor és étel párosítását. Az első helyezett a Hangácsi Pincészet Egri Bikavér Classicus 2011 bora és a Balneo Hotel Zsóri étele, a grillezett marharostélyos krumplis kenyérropogóssal és barbecue salátával lett. Második helyen Sike Tamás Pincészetének Egri Bikavér Superior 2013 nedűje végzett és az ehhez párosított gasztronómiai különlegesség. Sike Tamásék borához a Kis Anna Halászkert által készített étel az alábbi volt: a sertés szűzérmék és hízott kacsamájszeletkék roston sütve angolszalonnával, aszalt szilvával és toronyba rakva hecsedli lekváros barna mártással, sajtos gratin burgonyával, sárgarépachips-szel, cukorborsóval, rózsaszirommal. Harmadik lett a St. Andrea Szőlőbirtok 2015-ös Áldás Egri Bikavére és a hozzá párosított konfitált kacsacomb vörösboros erdei gombával, tortillába tekerve, illetve a desszert: Saliris házipálinkás (kajszibarack), levendulás pohárkrém erdei gyümölcsöntettel. Az ételt az egerszalóki Saliris Resort Spa és Konferencia Hotel **** Superiornak köszönhettük. A XXI. Egri Bikavér Ünnep legjobb Egri Bikavére Vincze Béla 2012-es Egri Bikavér Arcanuma lett.

 

 

XXII. Egri Bikavér Ünnep – 2018. július 12-15.

 

Nem szabad elmenni amellett sem, hogy az Egri Bikavér Ünnepnek kiemelt szerepe van Eger életében – hangsúlyozta Tarsoly József. A hegybíró emlékeztetett: az év során ekkor van az egyik legnagyobb forgalmuk a város szálláshelyeinek, nagyon sok hazai és külföldi turista lepi el a hevesi megyeszékhelyet. De a főszervező szerint az is lényeges, hogy a helyiek és a környékbeliek találkozóhelyévé vált az Egri Bikavér Ünnep, ahol baráti társaságok, régen látott ismerősök szórakozhatnak együtt egy remek környezetben.

 

 

„Nagyon köszönjük a támogatóknak, a szőlészeknek és a borászoknak, az éttermeknek illetve mindenkinek, aki segítette az idei Egri Bikavér Ünnepet is. Külön szeretném megköszönni a környéken lakóknak is, hiszen a zenei rendezvények azért olykor próbára tehették a türelmüket” – hívta fel a figyelmet a hegybíró, aki a jövő évi borünnep időpontját is bejelentette: 2018-ban szintén négy napon át, július 12-e és 15-e között ünnepelhetjük az Egri borvidék borait.

 

Jövőre ismét találkozunk!

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló