2024. március 28., Gedeon Johanna

Eger ügye

Májusban megkezdődik az M25-ös autóút építése

2019.11.30. 00:00

Talán egyszer el is fog készülni.

 

Májusban megkezdődik az M25-ös autóút építése. A több ütemben épülő autóút 2020 elejére készül el, és ezáltal Eger is bekapcsolódik a gyorsforgalmi úthálózatba - tájékoztatta Karcagi Orsolya, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-t.

    

Karcagi Orsolya közölte: az uniós és hazai források felhasználásával megvalósuló beruházás során 19 kilométernyi új nyomvonalú 2x2 sávos út épül, közvetlen csatlakozással az M3-as sztrádához, különszintű csomópontokkal és egy új szakasszal, Andornaktálya elkerülő útjával. Az érintett települések ezáltal mentesülnek a naponta áthaladó forgalom zajától, a környezeti ártalmaktól és a tranzit forgalom okozta balesetveszélytől is.
    

Az andornaktályai elkerülő út kivitelezése, valamint a 252-es számú főút rekonstrukciója májusban megkezdődhet, ennek az ütemnek a kivitelezése nettó 5,4 milliárd forintba kerül.
    

 

A napokban megjelent kormányhatározat a korábbi - kizárólag az előkészítési feladatokat tartalmazó - uniós támogatás forrását bővítette ki az M25-ös északi ütemének és az andornaktályai elkerülő útnak, valamint a 252-es számú főút rekonstrukciójának kivitelezési költségével 13,6 milliárd forintra.
    

Az előkészítés 4,6 milliárd forint értékben többek között a tervezést, az engedélyeztetést, a területszerzést és a régészeti feltárásokat tartalmazta az M25-ös autóút teljes nyomvonalán. 
    

A 4 kilométer hosszú északi ütem kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van a NIF Zrt.-nél, eredményes eljárás esetén nyáron ott is megindul az építkezés. A befejező, 15 kilométer hosszú déli ütemre vonatkozó kiviteli közbeszerzési eljárás várhatóan májusban jelenhet meg - ismertette az igazgató.

 

forrás: mti.hu

 

 

Te követed már az Egri Ügyeket a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló