Eger ügye

Levél a polgármesterünknek

2017. december 20. 23:02:25
Vajon Habis László felszáll-e a hülyeségvonatra? Csak mert a minaretből fog üvölteni a müezzin!

 

Az elmúlt hetekben az illegális bevándorlással kapcsolatos hírek miatt a polgármestereknek össze kell fogniuk a településeikre leselkedő veszély ellen – mondta Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint.

 

Szita Károly levélben kereste meg polgármester kollégáit, hogy a következő év első felében találkozzanak, hogy el tudják hárítani azt a veszélyt, amely a településeik polgáraira leselkedik. Legutóbb egy évvel ezelőtt a polgármesterek 80 százaléka közös nyilatkozatban utasította el a kötelező betelepítési kvótákat – emlékeztetett a polgármester.

 

Az MJVSZ elnöke aggodalomra okot adó hírnek nevezte, hogy Brüsszel továbbra sem tett le a kötelező betelepítésről, nemrég olyan határozatot hozott az Európai Parlament, hogy civil szervezeteknek óriási szerepet szán a bevándorlás szervezésében, továbbá Soros György több százezer dollárt ad migrációs elképzeléseinek propagálására.

 

 

Na most jól megmondtahtod
Kiemelt híreink a címoldalról