2024. április 19., Emma

Eger ügye

Járdára kiszóródó tűk, szabálytalanul tárolt veszélyes hulladék az egri kórháznál

Berencsi Benjamin 2019.11.30. 00:00

Sajátosan értelmezik a veszélyes hulladékok kezelésére vonatkozó előírásokat az egri Markhot Ferenc Kórházban, ahol egy időre a közterületre pakolták ki a szállításra váró zsákokat. Amikor a helyszínen ellenőriztük a furcsa gyakorlatot, a rendészek rendőrt hívtak a munkatársunkra. A népegészségügyi hatóság már vizsgálatot indított az ügyben.

 

A környéken élők és arra közlekedők hívták fel a közelmúltban a figyelmünket arra, hogy kaotikus állapotok uralkodnak az egri kórház környékén: forrásaink szerint „fertőző anyag” feliratú sárga zsákok sokszor az intézmény előtti közterületen landoltak úgy, hogy az ilyen jellegű hulladék tárolását, mozgatását és szállítását szigorú szabályok írják elő. Az utóbbi hetekben valamennyire normalizálódott a helyzet, de csak azt követően, hogy munkatársunk több napon át a helyszínen fényképezte és videózta a veszélyes hulladék kezelését, szállítását. Ha nem járunk a nyakukra, nagy eséllyel még ma is a lenti képeken és a videón látható módon történne a kórház fertőző hulladékainak elszállítása. A lenti videón látható, hogy volt olyan, amikor a használt injekciós tűk a járdára hullottak a műanyag zsákokból, és egy részük ott is maradt. Ez nem csupán felelőtlen, de veszélyes eljárás is.

 

Rendőrt akartak hívni a helyszínre érkező munkatársunkra

 

Több napon keresztül felügyeltük a láthatóan szabálytalan eljárást: vagyis azt, hogy miként hordják ki a veszélyes hulladékot és szállítják el a Markhot Ferenc Kórházból.

 

 

Az első napon a helyszínre érkezve már tömegével gyülekeztek a fertőző anyagot rejtő (sárga) és a kommunális hulladékot tartalmazó (kék) zsákok. A járdán 20 perces időközönként feltűnt egy rozoga fehér furgon, melybe először a kommunális, a legvégén a sárga zsákok kerülnek. Legjobb információink szerint a Markhot úti tömb mögötti hűtött konténerbe szállították. Olyan közel tudtunk menni a zsákokhoz (leginkább textiliákat tartalmaztak) és a dobozokhoz (tűket is tartalmaztak), amilyen közel csak akartunk, így bárki odamehetett volna. A legutolsó tétel (doboz) elszállításakor a doboz alja kiszakadt, melynek következtében tűk és egyéb műanyag kellékek kerültek a járdára, amelyeket aztán részben eltávolítottak. Aznapi tudósításunk eredményeiről bejelentést tettünk a Heves Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervénél, amely vizsgálatot indított. A vizsgálat eredményéről a mai napig nem kaptunk tájékoztatást.

 

 

 

A második napon a népegészségügyi szervhez tett bejelentésünk eredményeként biztonsági őrök érdeklődtek munkatársunk felől, aki a közterületen tartózkodott. Az őrök ezután sűrű telefonálgatásba kezdtek, de a sárga zsákok ugyanúgy halmokban álltak, a kocsi és a zsákok közti járdán harcot vívtak a járókelők a fertőző zsákokkal és dobozokkal. Mint kiderült, a kórház rendészete rendőrt hívott volna munkatársunkra, ám a rendőrség végül nem jelent meg a helyszínen. Rendészeket ezen a napon láttunk először és utoljára.

 

 

A harmadik látogatásunkkor az előző napokhoz képest késve érkeztünk, ám a sárga zsákok szintén a helyükön voltak. Munkatársunk megjelenésével gyorsan elszállították a zsákokat, és a kórház munkatársai új szabályt vezettek be: csak akkor tolhatják ki a zsákokat, dobozokat, ha a szállító autó megérkezik üresen.

 

A negyedik napon a kórházi dolgozók számára nem látható helyszínről kezdtük a megfigyelést: és lám, a zsákokat ismét a járda szélére pakolták. Majd a kollégánk kiment az utcára, azután „Gyorsan tüntessétek el!”-felkiáltás hangzott el a kórházi dolgozóktól. „Kamerázik a srác!” – szólt a figyelmeztetés. Szidalmazták és sérelmezték a felvételt, forgatási engedélyt kértek. A veszélyes anyagot innentől a belső betegforgalmi folyosókon tárolták.

Megkerestük a kórházat is az üggyel kapcsolatban. A kórház közleménye szerint minden szabályos és törvényes, szakmai vitát nem nyitnak.

 

 

Nézzük, hogy is kellene ezt!

 

Az egészségügyi intézményekben a fertőzésveszélyes hulladékok gyűjtésére szolgáló eszközök minőségi követelményeit az 1/2002. (I. 11.) EüM rendelet 4. sz. melléklete, míg a szállítás követelményeit az ADR (Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás) tartalmazza.

 

A gyógyító tevékenység során keletkezett fertőzésveszélyes hulladékokat minősített, egyszer-használatos gyűjtőedényekben kell gyűjteni! Az edényeket megtelésük után le kell zárni! Az edényeken lévő táblázatot ki kell tölteni /hulladék fajtája, keletkezés helye, dátuma, stb./. Az egészségügyi intézményekben keletkező fertőzésveszélyes hulladék 2 napig, amennyiben a hűtve tárolás megoldott, 30 napig tárolható.

 

Injekciós tűk, injekciós fecskendők tűvel, infúziós és transzfúziós szerelékek, vágó, szúró, éles eszközök, ampullák, tárgylemezek, egyéb eszközök kizárólag OTH, ADR minősített kemény falú gyűjtőeszközben gyűjthetők.

A hulladékkal telt, lezárt papírdobozokat – a könnyebb és biztonságosabb mozgatás végett – ajánlatos sárga feliratos fóliazsákba berakni még, és a zsákokat be kell kötni. (A zsákon lévő táblázatot is ki kell tölteni!) A keményfalú műanyag edényeket szállítás előtt nem szükséges bezsákolni.

 

A aveszélyes hulladékkal kapcsolatos egyes tevékenységek részletes szabályairól szóló 225/2015. (VIII. 7.) Korm. rendelet szerint a hulladékbirtokos a veszélyes hulladékot kizárólagátvételi helyen,speciális gyűjtőhelyen,hulladékgyűjtő udvaron,munkahelyi gyűjtőhelyen vagy üzemi gyűjtőhelyen gyűjtheti.

 

A veszélyes hulladékot a hulladékbirtokosgyűjtőedényben,konténerben,a hulladék biztonságos gyűjtését lehetővé tevő helyiségben vagyszilárd burkolattal ellátott fedett területen a hulladék fizikai, kémiai jellegének megfelelően, a környezet veszélyeztetését, szennyezését, károsítását, valamint az emberi egészség veszélyeztetését, károsítását kizáró módon, elkülönítetten gyűjti.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló