2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

Itt az egri Fidesz első választási csalása? Gyanús egyezések az aláírásgyűjtő íveken

2019.11.30. 00:00

A választási rend megsértéséért feljelentést tesz az ellenzék. Mondjuk, nem is csoda, olyanokat is találtak, akik nem tudnak arról, hogy a Fidesz által is favorizált kamujelöltnek aláírtak volna.

 

Korábban már írtunk Bódás Biankáról, akiről nehéz azt gondolni, hogy önszántából, tényleg az általa kommunikált okokból szeretne Eger polgármestere lenni. A fiatal hölgy egy kamupárt társalapítója, a Magyar Szociáldemokrata Párt korábbi szóvivője. Utóbbi első embere Schmuck Andor, aki a hazai politikai élet egyik legnagyobb kalandora, hogy finomak és udvariasak maradjunk.

 

Bódás Bianka néhány változatban

 

Bódás Biankát láthatóan ezerrel tolja az egri fideszes média, és a jelölt egészen véletlenül olyan üzenetekkel bombázza az egri választókat, amellyel a baloldaltól szippanthat el szavazatokat. Emellett pedig nem felejti el Mirkóczki Ádámot, az egységes ellenzéki összefogás polgármesterjelöltjét szidni.

 

Aki valamennyire is ismeri az egri politikai erőviszonyokat, annak eddig is feltűnhetett, hogy van valami gyanús Bódás Bianka felbukkanásában. A jelölt összegyűjtötte a szükséges aláírásokat, így elvileg elindulhat az októberi voksoláson. Elvileg, ugyanis eléggé úgy fest, rendőrségi ügy lesz azokból az ajánlásokból, amelyeket Bódás Bianka leadott. Mutatjuk, hogy miért.

 

Hogy kerültek Habis aláírásai Bódás Bianka íveire?

 

Egerben ahhoz, hogy valaki polgármesterjelölt lehessen, 300 érvényes ajánlást kell benyújtania. Információink szerint Bódás Bianka 400 ajánlást adott le, amelyből a helyi választási iroda éppen 301-et nyilvánított érvényesnek. Fontos, hogy az aláírások eredetiségét sem a helyi választási iroda, sem a helyi választási bizottság nem vizsgálhatja, egyszerűen nincs rá törvényi meghatalmazásuk, így ez az egész rendszer egy hatalmas kiskapu az ügyeskedőknek. Mivel sem a helyi választási iroda, sem a helyi választási bizottság nem vizsgálhatja az ajánlások eredetiségét, csak akkor lehet a csalásgyanúra rávilágítani, ha például maguk az ajánlásokat leadók jelzik, az ő aláírásuk és adataik valahova törvénytelenül kerültek.

 

A portálunkhoz eljutott információk szerint az éppen csak elegendő, 301 érvényes aláírást gyűjtő Bódás Bianka esetében máris felmerült a csalás gyanúja. Biztos forrásból értesültünk arról, hogy eddig már négy személy is jelezte: ők nem támogatták aláírásukkal Bódás Biankát, csakis Habis Lászlót, Eger fideszes polgármesterét, de mégis ott van a nevük és az „aláírásuk” Bódás ívein is. Erős a gyanú, hogy valakik a Fidesz íveiről átmásolták a neveket. Úgy tudjuk: további 33 olyan nevet és aláírást lehet találni Bódás Bianka ívein, amelyek ott vannak a fideszes jelölt, Habis László dokumentumain is, de a két aláírási forma, a kézírás még csak nem is hasonlít egymásra.

 

Kéz a kézben, kéz kezet mos. Fotó: Habis László Facebook-oldala

 

 

Feljelentés lesz az ügyből

 

Erős a gyanú, hogy a Fidesz aláírásgyűjtő íveiről egyszerűen átmásolták Bódás Bianka íveire az adatokat és valakik odahamisították az aláírásokat is – nyilatkozta portálunknak Mirkóczki Ádám, az Egységben a Városért Egyesület polgármesterjelöltje. Az ellenzéki politikus szerint mivel a Fidesz nagyon hamar leadta az ajánlóíveket és sem a helyi választási iroda, sem a helyi választási bizottság nem adhatott ki semmilyen információt, csakis az a lehetséges magyarázat, hogy a Fidesz segíthette a kamujelöltet, pont annyival, hogy a kellő számú ajánlás meglegyen. A nagy kérdés tehát, hogy miként kerülhettek az aláírások az ívekre, ha a Habis László jelöltségét támogató ívek már régen leadásra kerültek, hangsúlyozta Mirkóczki, aki arról is tájékoztatott, hogy rendőrségen feljelentést tesz a választás rendjének megsértéséért.

 

 

 

Így tűnt el 104 millió forint közpénz az egri Fidesz kedvenc alapítványától

Már el is könyvelték veszteségként, és nagyjából ennyivel el is van intézve. Egyre csak bővül és bővül az egri fideszesek által vezetett, állami, európai uniós és önkormányzati pénzeket kezelő - vagyis közpénzekkel gazdálkodó - Heves Megyei Vállalkozás- és Területfejlesztési Alapítvány (HMTVA) körüli botrány dossziéja.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló