2024. április 16., Csongor

Eger ügye

Itt a teljes lista: ezeket a járdákat és utakat újítják fel 1 milliárd forintból Egerben

2019.11.30. 00:00

A város kapott extra forrásokat a Miniszterelnökségtől. Erre költik.

 

Hétfőn az MTI híre alapján közöltük, hogy egy múlt év végi kormánydöntés alapján a megyeszékhely egészét érintő, átfogó infrastruktúra-fejlesztés kezdődik el Egerben. városszerte utak, kerékpárutak, járdák, hidak, csapadékvíz-elvezető csatornák, buszmegállók és parkolók újulnak meg, válnak szebbé, rendezettebbé és korszerűbbé.

    

A 32 helyszínt érintő beruházássorozat első 22 elemének bruttó 400 millió forintból megvalósuló kivitelezése hamarosan elkezdődik és várhatóan ez év végéig be is fejeződik – közölte. A második ütemben összetettebb, hosszabb előkészítést igénylő munkák vannak, amelyek mintegy bruttó 600 millió forintból 2018-ban valósulnak meg.

 

Az önkormányzat közleményében felsorolt egy listát is, ahol azok a helyek olvashatók, amelyek ebből a keretből újulnak meg ebben az évben. 

 

2017 szeptemberében az alábbi, közterületi fejlesztések indulnak el:

 

1. Arany János utca bölcsőde bekötő út felújítása 

2. Radnóti Miklós utca felújítása (350 m hosszon)

3. Pozsonyi  utca felújítása (179 m hosszon)

4. Tittel Pál utca felújítása (110 m hosszon)

5. Almagyar utca és járda felújítása (215 m hosszon)

6. Kossuth utca és járda felújítása (153 m hosszon)

7. Kossuth utca hídfelújítás

8. Csokonai utca járda felújítása (180 m hosszon)

9. Tizeshonvéd utca felújítása (312 m hosszon)

10. Széchenyi utca aknafedlapok cseréje és 2 db autóbuszmegálló átépítése

11. Barkóczy utca és járda felújítása (450 m hosszon)

12. Fiumei utcai járda átépítése (251 m hosszon)

13. Olasz utca szervízút burkolat felújítása (181 m hosszon)

14. Ludányi utca járda felújítása (267 m hosszon)

15. Kallómalom utca járda felújítása (491,5 m hosszon)

16. Vallon utcai járda átépítése (242 m hosszon)

17. II. Rákóczi Ferenc út 57.-65. sz. előtti zúzottköves parkoló átépítése gyephézagos

18. Bükk sétány kerékpárút felújítása (600 m hosszon)

19. Garzon utca járda felújítása (336 m hosszon)

20. Benedek úti óvoda előtti járda átépítése (109 m hosszon)

21. Borsod utca burkolat felújítása (173 m hosszon)

22. Pásztorvölgy utca II. ütem (191 m hosszon)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló