Interjúnk Gál Sándorral, Eger egyik igazi civiljével

Egri Ügyek: Gratulálunk a Pro Agria civil szakmai díjhoz! Mit érzett mikor meghallotta, hogy önt választották díjazottnak?

Gál Sándor: Köszönöm az érdeklődést, normális reakcióm volt, öröm. Majd átgondolva a megtiszteltetést, büszkeség töltött el, hogy annak a civil kerekasztalnak a tagja lehetek, amely hiteles a város képviselőtestülete előtt is. A kitüntetésre való felterjesztés jogával ugyanis a helyi rendelet az Egri Civil Kerekasztalt ruházta fel.

EÜ: Mióta elkötelezett civil? Mi volt az a pillanat, amikor úgy döntött, hogy ezt az utat fogja járni?

GS: Nem tudom egy évhez kötni, mert az elkötelezetté válás egy folyamat volt. Ózdon ismerhettem meg a centenáriumát ünneplő Ózdi Olvasó Egylet történetét, mint a bizottság titkára 1984-ben. A százhúsz egylet története egyben a város kultúrtörténete volt, és itt értettem meg, milyen erőt jelentenek a saját önkormányzattal élő közösségek. A Rákosi-éra kultúrpolitikája eltörölte az egyletet, de az impozáns egyleti székházban – amelynek igazgatója lehettem – naponta találkoztam a közösségek múltjának értékeivel, az ózdi emberekben továbbélő szellemiségével.

Aztán szülőföldemre kerültem és Pétervásárán 1986-ben ismertem meg az Új Tükör Baráti Társaságot (amely már akkor kvázi egyesületként működött). Ez a civil közösség megfigyelés alatt állt, de töretlen hittel szervezte az akkor még nagyközség kulturális életét. Tagjai nemcsak a kultúra, de a közélet, a barátság terén is elkötelezett emberek voltak. Egy találkozás kellett csak, és nem volt kérdés, hogy köztük a helyem. A tényleges civil munkába itt kapcsolódtam be, amikor a társaság titkára lettem.

A képen jobbra Gál Sándor (facebook)

EÜ: Önt hiteles szakembernek tartják, aki mindig kiállt a vallott értékeiért. Mitől valódi civil egy civil?

GS: Hogy milyen értékek mellett állok ki, úgy gondolom, hogy a díj kifejezésre juttatta. Viszont ellentétben a közhellyel - miszerint mindenki civil, aki nem katona -, flegma megközelítés. Minden egri valódi civil, legyen bármely szervezet tagja, aki sorsközösséget vállal - saját „várán” kívül - polgártársaival. Az önző ember ezt nehezen értheti meg. Nehezen, mert a család, a rokoni közösség, a baráti kör elvárásai olykor ütköznek a tudatos civil lét értékeivel, szellemiségével. Ebben nincs alku, ezt kell felmérni annak, aki ebbe a – napjainkban talán különc – közösségbe akar tartozni.

EÜ: Miét fontos az önök munkája?

GS:Kérdem én, miért fontos a demokrácia? Ha sétálok Eger belvárosában mindig szemembe ötlik az építészeti örökség egy ellentmondása: nagy, bezárt kapuk, párhuzamos, nyílt utcák, és a kapuk mögötti belső udvarok által kínált, távolságokat rövidítő átjárók. Személyes megközelítéssel számomra Eger egy begombolt város, ahol a civilek tartják nyitva az emberek közötti kapukat. Mert hiába a barokk külcsín, ha a bezárt kapuk mögött kicsinyes érdekek munkálhatnak, és közösségben, közéletben soha nem látott személyek kerülhetnek döntési pozícióba. A civil kontroll nem ördögtől való, az egészséges közélethez nélkülözhetetlen. A civilek oxigénje a nyilvánosság, illetve annak sokszínűsége, amellyel eljuttathatják a város polgáraihoz nemcsak a hivatalos, de az igazsághoz közelebb vivő valóság híreit, gondolatait.

Miért fontos az egyesületek, alapítványok munkája? Ha praktikus választ fogalmazhatok; mert nélkülük nem így működne a város.

EÜ: Halljuk, hogy sok problémával szembesülnek. Finanszírozás, az állam rosszalló tekintete, apátia. Van megoldás a jövőre nézve?

GS: Voltak és lesznek kudarcaink, ez egy ilyen játék. Nem tartom számon, mikor, miben kellett meghátrálni civil közösségünknek, de tanulságait nemcsak én őrzöm. A kollektív bölcsességet magasabb rendű minőségnek tartom, mint az egyéni, vagy csoportos szervilizmust. A mi kudarcainknak van sikertartalma, mert kemény vitáink során fény derül gyengeségeinkre. Problémáink az apró, olykor jelentéktelennek tűnő egymás nem értéséből fakadnak. Viszont a károkat az elnagyoló, vagy eltakaró, a szakmai érveket félretoló döntések okozzák. Nem elég büszkének lenni a város civil értékeire, de minden döntéssel, vállalt cselekvéssel tanúságot kell tenni, hogy ez valóban fontos érték a város minden polgára számára.

Voltak nehéz pillanataink az elmúlt húsz évben. Talán nem vakszerencse, hogy eddig a civil szervezetek irányában érdeklődő, elkötelezett polgármesterei voltak a városnak, amit remélek, hogy folytatódik. Nem ilyen egyértelmű a viszony, ha a választott képviselőkre gondolok, de nem feltételezem, hogy merő rosszindulat munkál egyikben-másikban. A demokráciához kiművelt emberfők szükségeltetnek, úgy a döntéshozói, mint a részvételi oldalon. A civileknek ez mindennapi lecke, jó lenne ebben is partnereknek lenni. Példát említve, nem hiszem, hogy minden képviselő tudja, hogy 2014-től együttműködési megállapodás él az önkormányzat és a civil hálózat között. Partnerségünk évenkénti értékelése eddig váratott magára. Pedig olyan értékeket teremtettünk, olyan demokratikus hagyományokat alapoztunk meg együtt, amelyre büszkék lehetünk, sőt, joggal állítom, hogy az országban is példamutató, amelyeknek megtartása csak közösen sikerülhet. Ehhez pedig párbeszédre van szükség, amelyben nincs helye sem a mellőzésnek, sem az utasításnak, sem a sértődésnek, mert egy demokráciában a partnerség egyenrangúságot jelent. Megtanultuk – sok - sok időt áldozva egymásra –, hogy a „mi” előbbre való, mint az „én”, ha a város ügyeiről van szó. Ezt tanítjuk egymásnak, mondjuk partnereinknek és reménykedünk, hogy e múltjára oly büszke városban egyre többen lesznek, akik velünk értenek egyet, és képesek e szerint cselekedni is.

Hogy a közbeszéd egy mindannyiunkat érintő témáját említsem: a Bartakovics Béla Közösségi Ház felújításával sok civil és művészeti közösség kerül most nehezebb helyzetbe. A debreceni Kölcsey Művelődési Központ példája ismeretében állítom, hogy itt nem embercsoportokról, nem tíz, vagy negyven emberről van szó, akiknek helyiséget kell biztosítani. Ezek emberi kapcsolatokat ápoló, gyermekek, fiatalok tehetségét gondozó, vagy egészségünkért szolgálatot vállaló közösségek. A kérdés az, hogy ezek a közösségek értéket képviselnek-e, vagy sem? Ezért összetettebb, szakmai alapú döntés-előkészítést igénylő ez a probléma. Ennek megoldásában szüksége lesz a konstruktív párbeszédre. Mint például a civil ház esetében, hiszen az nem melegedő helyisége az egyesületeknek, alapítványoknak, kulcsos-nénivel, vagy bácsival. Itt közösségi élet folyik, önkormányzati feladat ellátását segítő szolgáltatás zajlik, nem mellékesen ez a civil hálózat központja. A kerekasztal elfogadta a változás szükségességét, de az apró problémák megoldásának módját már közösen kell megtalálni a jelenlegi működtetővel.

A jövő számomra ígéret. Talán kissé patetikus, de számomra a város felett magasodó „Vár” ad mindennapi üzenetet az összefogás erejéről. Az egri egyleti múlt veretes hagyományainak ismeretében és napjaink egri civil hálózatának tagjaként nincs kétségem. A pénzügyi források lehetnek szűkebbek, vagy meg is vonhatja az állam. A Nemzeti Civil Alapprogram időszakában tapasztalhatóan pezsgő civil élet folyt falun és városon. Az új törvény - amely a kis szervezeteket diszkriminálta -, megtorpanást okozott (tanulságosak a KSH adatai) de a polgárok százezreit összeölelő közösségek túllépnek a jelentkező bürokratikus akadályokon. Számomra entitás, hogy a civil szervezetek az emberi társadalom alapsejtjei, nélkülük csak beteg társadalom létezik.

EÜ: Ha húsz évvel ezelőtti önmaga lehetne, mit tenne másként?

GS: Játék az idővel? Ma is húsz évvel ezelőtti önmagam vagyok, csak valamivel tapasztaltabb, ezáltal higgadtabb. Tudom, hogy a bölcsesség nem jár a korral, ezért is szeretem a bölcs fiatalokat és mosolygok a tudatlan öregeken. Visszatérve a kérdésre, valószínű, hogy megpróbálnék bizalmat kérni a választóktól, és szerepet vállalnék a helyi képviselőtestületben. Félreértés ne essék, most is politizálok, mert ez is a civil lét esszenciája, és nem pusztán a pártok privilégiuma helyben. Szerepet vállalnék, annak érdekében, hogy ne csak a döntés előkészítésénél, hanem a döntésnél is jelen legyek, bár egyik felelősség sem kisebb a másiknál.

EÜ: Milyen jó tanácsot adna az egrieknek?

GS: Az egri civileknek jó tanáccsal az egri civil hálózat szolgálhat, ha eljönnek jövő februárban a városi civil fórumra. Ez a néhány évtized, amit civil szervezetek tagjainak közösségében töltöttem arra tanított meg, hogy a keresztény törvény közöttünk is első és hiteles: szeresd felebarátodat, mint magadat. Az Egri Civil Kerekasztal tagjainak szerencsére nem kell tanácsot adnom, mert párbeszédben vagyunk és abban nem ez a fontos.

Viszont kiemelnék az idén megjelent Egri Civil Kalauz üzeneteiből egyet, az összefogás jelentőségét még fel nem ismerő szervezeteknek: a „civilek érted, értünk…”, városunkban nem pusztán szlogen, hanem az önzés és passzív lét feloldására hívó üzenet.

Végezetül tanács helyett egy francia aforizma üzenetét ajánlom szeretettel, minden olvasónak, ahogy eszembe jut: „Ne félj a barátodtól, mert az legfeljebb elárul. Ne félj az ellenségedtől, mert az legfeljebb megöl, de félj a közömbös emberektől, mert az árulás és a gyilkosság is az ő beleegyezésükkel történik.”

Köszönöm az érdeklődő figyelmességet.ű