Eger ügye

Ezt is megéltük, Eger polgármestere petíciót indít – Védjük meg az Eger és M3-as közötti összekötőt

Egri Ügyek | 2017. június 22. 12:02:45
Eger polgármestere nehezen viseli a cécót az M25-ös ügye körül. Indít egy saját konzultációt. En garde!!!

 

 

Az elmúlt napokban volt egy kis csörte a Jobbik és az egri Fidesz,illetve Fidelitas között az Egert az autópályával összekötő út építése miatt. A radikálisokból lett (ál)néppártiak azt állítják, ők tudnak egy olyan nyomvonalrészletet, amely kevesebb érdekeket sértene, erre a Fidesz azzal jött, hogy Mirkóczki Ádámék le akarják állítani/lassítani a kivitelezést. Aztán előállt a Fidelitas, amely szerint azért javasolt a Jobbik új útvonalat, mert egyik önkormányzati képviselőjüknek pont ott van földje, és hát jól jönne neki a kisajátításokból egy kis plusz pénz. Ezt aztán a Jobbik cáfolta, és itt kezdtük elveszíteni a fonalat a nagy cicaharcban.

 

Már épül 

 

Ez a fránya összekötő ügye már lassan évtizedeken óta ott liheg az éppen vezető politikus nyakában. Most végre elkezdték építeni, de nem lesz ebből szalagátvágás sem az országgyűlési, de minden bizonnyal az önkormányzati választásokra sem, mivel úgy tűnik, 2020-ra készül el az M25-ös. ha elkészül egyáltalán addigra.

 

A fenti csörte miatt most Habis László, Eger polgármestere annyira berágott, hogy egy Nemzeti Konzultációt egri konzultációt indított. Védjük meg az M25-öst, na persze nem Brüsszeltől, hiszen onnan pénz is jön, hanem a Jobbiktól!

 

Habis arra kéri az egrieket, álljanak ki az M25-ös ügyéért, és írjanak alá egy petíciót. Itt ez az egy állítás szerepel: "

Egyetértek azzal, hogy az évtizedek óta ígért M25-ös gyorsforgalmi utat a már engedélyezett tervek szerint építsék meg, ne tervezzék át, hiszen ezzel éveket csúszna a beruházás." Gondolkodni felesleges, csak támogatóan lehet nyilatkozni. Persze mindehhez meg kell adni a személyes adatok egy részét is, de ezek titokban maradnak, ígérik.

 

Nem, ez nem vicc, aki nem hiszi, az olvassa csak el Habis László friss közleményét. Egészségünkre! Ez lenne az:

 

Városunk polgármestereként meggyőződésem, hogy Egernek közvetlen, 2x2 sávos útkapcsolatra van szüksége az M3-as autópályához, hogy Egerből Budapest – és a fővárosból Eger – minél gyorsabban elérhető legyen.

 

Az elmúlt időszakban olyan javaslat látott napvilágot, miszerint a gyorsforgalmi út déli szakaszát nem az eredeti, immár engedélyezett tervnek megfelelően kellene megépíteni, hanem azt különböző okok miatt át kellene tervezni. Nem tisztem részletekbe bocsátkozni, de azt határozottan állíthatom, hogy mindez jelentős, akár több éves csúszást is okozna. Egészen biztosan elodázná az egriek több évtizedes álmának megvalósulását, amiért sokan annyit dolgoztunk.

 

Városvezetőként kötelességemnek érzem, hogy felhívjam a figyelmet arra: Eger érdeke a mihamarabbi, késedelem nélküli megvalósítás. Van egy határozott kormányzati szándék, hogy a városunkat közvetlenül, 2x2 sávos gyorsforgalmi úttal összekapcsolják az M3-as sztrádával. Van egy olyan, a szükséges engedélyekkel is rendelkező terv, mellyel kapcsolatban már a terület biztosításának folyamata is megkezdődött.

 

Eger nem várhat, vártunk már éppen eleget. Itt az ideje, hogy ezt a szándékot, vágyat közösen is kinyilvánítsuk. Arra kérem tehát Eger valamennyi polgárát, hogy tegyünk egy határozott, közös lépést: a www.m25.eger.hu címen megjelenített, egyszerű felület segítségével álljunk ki valamennyien városunk és az M3-as autópálya közvetlen összekapcsolása, s ennek késedelem nélküli, mihamarabbi megvalósítása mellett.

 

A felületen az alábbi állítás szerepel:

„Egyetértek azzal, hogy az évtizedek óta ígért M25-ös gyorsforgalmi utat a már engedélyezett tervek szerint építsék meg, ne tervezzék át, hiszen ezzel éveket csúszna a beruházás.”

 

Köszönöm minden büszke egri lakos támogatását, hiszen ennek a beruházásnak a késedelem nélküli megvalósítása mindannyiunk érdeke. Az M25-ös mihamarabbi megépülése rendkívül pozitív, alapvetően meghatározó dolog lenne az egri emberek és az egri vállalkozások mindennapjai, Eger jövője szempontjából.

 

Eger, 2017. június 12.

 

 

Na most jól megmondtahtod
Kiemelt híreink a címoldalról