2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

Elhunyt Csányi Barna, Eger díszpolgára

2019.11.30. 00:00

Csányi Barna hosszú és eredményes tanári és edzői pályája mellett a közéletben is fontos szerepet vállalt. 81 évesen hunyt el.

 

Életének 81. évében elhunyt Csányi Barna, Eger díszpolgára – adta hírül a portálunkhoz eljuttatott közleményben az önkormányzat.

 

Csányi Barna diplomája megszerzése után Egerben, a Gárdonyi Géza Gimnáziumban kezdte tanári pályafutását, 1972 tavaszán került a Gép és Műszeripari Szakközépiskolába, ahol nyugdíjas koráig dolgozott. Csányi Barna megalapozta a minőségi kosárlabda sportot Egerben. Olyan eredményeket ért el, melyre a város igazán büszke. 23 éven keresztül volt Eger első számú férfi kosárlabdacsapatának vezetőedzője. A kosárlabda sportban végzett munkájának elismeréseként a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége 2016. májusában a MKOSZ Emlékérem kitüntetésben részesítette a sportvezetőt. Hosszú és eredményes aktív tanári és edzői pályáját 2006-ban fejezte be.

 

Fotó: TV Eger

 

A sport mellett a közéletben is fontos szerepet vállalt. Képviselőként és elkötelezett pedagógusként tevékenykedett az oktatásért és sportért felelős bizottságban elnökként 1994-től 98-ig, ezt követően külsős bizottsági tagként segítette az önkormányzat munkáját. Eger város hírnevének öregbítéséért végzett, valamint kiemelkedő munkássága elismeréseként 2019-ben Díszpolgári Címet vehetett át.

 

Nyugodjék békében!

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló