2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

Egy el nem küldött email-en múlik Eger 300 millió forintja? Nyitrai és Mirkóczki egymást vádolja

2019.11.30. 00:00

A Fidesz egri képviselője, Nyitrai Zsolt hanyagsággal vádolta meg Eger polgármesterét, szerinte állami támogatást bukhat a város. Mirkóczki szerint szándékosan elhallgatták előle az információkat, belső vizsgálatot ígért.

 

A Facebookon esett neki Mirkóczki Ádám egri polgármesternek Nyitrai Zsolt, az egri térség fideszes országgyűlési képviselője. Egy Mirkóczkinak címzett (de Nyitrainak is postázott), a Miniszterelnökségtől küldött levelet mutatott be, amelyből az derül ki, hogy határidőn túl érkezett be a tárcához az önkormányzattól egy fontos okirat. A Modern Városok Program keretében ugyanis a "Déli iparterület infrastrukturális fejlesztése" projekt kapcsán, amelynek során Eger közel 300 millió forintos támogatásban részesülhet az állami költségvetésből, az úgynevezett Támogatói Okirat módosulására irányuló kérelem érkezett be későn a Miniszterelnökséghez.

 

"Sajnos a pecsétes papír az egriek számára rossz híreket tartalmaz. A dokumentumból úgy tűnik, hogy az egri polgármester hanyagsága, szakmaiatlansága, hozzá nem értése miatt a városnak vissza kell fizetnie közel 300 millió forintot, amelyet korábban már átutalt a kormány és már a város kasszájában volt. Ilyen módon az egri munkahelyek szempontjából fontos déli-iparterület építési beruházásainak befejezése is kétségessé vált. Szomorú vagyok a hír miatt. Mi a jövőben is azon dolgozunk, hogy Eger és az egriek ügyét előre vigyük. Az ügy azért is különösen fájó, mert a forrásvesztés elkerülhető lett volna az egri polgármester által határidőben elküldött e-maillel." - fogalmazott Nyitrai.

 

 

Időközben megérkezett Mirkóczki Ádám polgármester reakciója is szerkesztőségünkbe. "Belső eljárást indítunk azon munkatársak ellen, akiknek mulasztása miatt, a Déli iparterületet érintő fejlesztés támogatói okiratának módosítását, csak a határidőn túl tudtuk kezdeményezni. A Fidesz 300 milliós riogatásával szemben, a tény az, hogy a pályázatból eddig eredményesen felhasznált 170 millió forint határidőn belüli elszámolása folyamatban van" - írta Mirkóczki.

 

"Szomorú Egerre nézve, hogy velem ellentétben, Nyitrai Zsolt és az érintett kollégák tudatában voltak minden lényeges információnak, azokat mégsem közölték határidő előtt, hanem kivárták az elutasító miniszteri döntést. Ha már a nekem címzett levelet is előbb kapja meg Nyitrai Zsolt, mint én magam, jó lenne, ha annak tartalmát nem a lakosság riogatására és félrevezetésére használná. Teljesen nyilvánvaló, hogy a Nyitrai Zsolt által vezetett egri Fideszre a város nem számíthat, hiszen ők csak a rombolásban és a pitiáner bosszúállásban érdekeltek." - fogalmazott a polgármester.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló