2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

Határozatképtelenné vált és félbeszakadt az egri közgyűlés

2019.11.30. 00:00

Csak néhány napirendi pontig jutottak, azután a távozó képviselők miatt határozatképtelenné vált az ülés.


A csütörtöki egri közgyűlésen az első néhány napirendi pont rendelettervezetekről szólt, így szavaztak például az Érsekkert helyi jelentőségű természeti terület védetté nyilvánításáról szóló önkormányzati rendelet módosításáról. Farkas Attila alpolgármester előterjesztésében az szerepelt, hogy az Érsekkertbe való behajtást engedélyhez és díjfizetéshez kötnék. Az indítványt – mely színes jelzőket is kapott egészen a sötétzöld tónusig – 11 igen és 4 tartózkodás mellett fogadták el.

 

Döntöttek Dr. Bánhidy Péter aljegyző előterjesztéséről is, amely Eger város nevének, címerének, és zászlajának használatáról szóló rendeletet érintette. A rendeletet a Kúria döntése nyomán kívánták módosítani, amely szerint a település önkormányzata nem kötheti engedélyhez a város nevének ragozott, keresztszavas, mozaikszavas használatát. Parázs vita alakult ki a Fidesz szerint Lex Egerhírek, a polgármester szerint Lex Hazudozás névvel illetett rendelettel kapcsolatban. A vita nem egyszer személyeskedésbe is torkollott és ugyan az előterjesztést szintén elfogadták (11-0-3 arányban) később talán ez a pillanat volt az, amikor a Fidesz frakció eldöntötte, hogy távozni fognak a Közgyűlésről.

 

Fotó: Szinok Gábor

 

Ahogy arról az Egri Ügyek is beszámolt, eredetileg tárgyaltak volna a Tourinform Irodáról is, de ezt a napirendi pontot végül is levették a napirendi pontok közül. Természetesen itt is mindenki a saját maga politikai színezete alapján magyarázta a levételt. A napirendi pontok többségének tárgyalására pedig már nem kerülhetett sor, mert a közgyűlés határozatképtelenné vált.

 

Oroján Sándor Fidesz-frakcióvezető kezdeményezte, hogy rekesszék be az ülést – arra hivatkozva, hogy az ő napirendi pontjaikat nem szavazták meg tárgyalásra –, és bár a szavazáson ezt elutasították (6 igen, 9 nem szavazat mellett), a fideszes képviselők ezután kivonultak. Majd később Pápai Ákos (Mi Hazánk Mozgalom) is bejelentette, hogy távozik a közgyűlésről, amely így határozatképtelenné vált. Így sok egyéb kérdés melett nem tudták tárgyalni többek között a parkolóház és az eldobható műanyagok ügyét sem.

 

Végre! Eladhatja az egri önkormányzat az elátkozott Katona téri parkolóházat

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló