2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

Egri férfiak és nők! Az állam megvette az Egri nőket, és most elhozzák Egerbe

MTI/EÜ 2019.11.30. 00:00

Két változata van, a kisebb jön Egerbe.

 

Kedden Budapesten jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára kedden Budapesten kiemelte: a vásárlással a kormány lehetővé tette, hogy az egyik legismertebb magyar történelmi alkotás kisebb változata, amely korábban magántulajdonban volt, most köztulajdonba kerüljön. Hozzátette: a kormány elővásárlási jogával élve 42 millió forintért vásárolta meg a védett festményt, így kerül most az egri vár 1552-s ostromát ábrázoló kép a hevesi megyeszékhelyre.

 

Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő elmondta, hogy a festményt az egri Érseki Palotában állítják ki februárban, az érdeklődők ingyenesen tekinthetik meg az alkotást.

 

Székely Bertalan Egri nők című festményének kisebb (74-szer 59 centiméteres) változata 1867-ben készült és még az alkotó életében Ernst Lajos gyűjteményébe került.

 

Az Egri nők című monumentális (227-szer 176,5 centiméteres) festményt 1867-ben festette Székely Bertalan. Az olajfestményt a következő évben kiállították Egerben, a helyi nőegylet gyűjtést indított a kép megszerzésére. Adományokból két hónap alatt összegyűlt a szükséges összeg, amelyből az egri nők a képet az akkori Magyar Nemzeti Múzeum számára megvásárolták. A nagy méretű kép hátán ma is ott a címke: "Az egri nők ajándékozták 1868. május 5-én".

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló