2024. március 28., Gedeon Johanna

Eger ügye

Botrány! Közpénzzel tömte ki az apja cégét a TV Eger előző vezetője

2019.11.30. 00:00

Elkezdődött a Média Eger Kft. átvilágítása, és már az elején egészen döbbenetes szerződések kerültek elő. Jutott közpénz a korábbi ügyvezető édesapjához köthető cégnek és az Eger Hírek újságírójának is.

 

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, egy közgyűlési döntést követően távoznia kellett a Média Eger Kft. éléről Gay Krisztinának, aki a TV Eger és az Egri Magazin főszerkesztője is volt, illetve egy ideig az egri Fidesz házi hírportálját, az Eger Híreket is vezette (bár lehet, hogy most is vezeti, csak nem őt jelölik az impresszumban egy ideje). Hogy milyen indokok vezettek a leváltásához, abból párat egy külön cikkben összeszedtünk, ez IDE KATTINTVA érhető el.

 

Leváltottak - Gay Krisztina és egykori főnöke, Habis László

 

Mirkóczki Ádám csütörtöki Egerinfóján most újabb részleteket közölt a Média Eger vezetőjének korábbi ténykedéséről, pontosabban arról, hogyan járt jól Gay Krisztina közeli ismerőse, beosztottja illetve egy közvetlen családtagja.

 

Fizessen a városi cég akkor is, ha felmondja a szerződést?

 

A sajtótájékoztató elején Eger polgármestere reagált egy, a közelmúltban az Eger Híreken megjelent újabb (szándékosan?) téves híresztelésre, miszerint a TV Egernek lőttek, a városvezető "ki akarja véreztetni" a televíziót. Mirkóczki Ádám elmondta: esze ágában nincs a TV Egert kivéreztetni, de keresik a lehetőségeket a további működést illetően. A polgármester tudatta, a helyzet nem egyszerű, hiszen az MTVA a választások után felmondta a városi televízióval kötött tartalomszolgáltatási megállapodást, amely éves szinten 24 millió forintos megbízást jelentett a TV Eger számára.

 

Mirkóczki aztán beszélt néhány olyan szerződésről, amelyet a Média Eger Kft. nevében a közelmúltban, még távozása előtt Gay Krisztina kötött úgy, hogy a szerződések mögött minimum etikai aggályok állnak. Az egyik ilyenből kiderül, hogy Gay Krisztina ügyvezetőként az édesapjához köthető Agroker Alkatrész Kft.-vel kötött egy szerződést egy héttel a választások után, amelyben az áll, hogy a Média Eger Kft. bruttó 137 ezer forintért bérel az előbb említett cégtől egy 50 négyzetméteres raktárhelyiséget. A szerződésben lefektették, hogy fel lehet ugyan mondani a megállapodást, de a Média Eger, mint bérlő

 

"kötelezettséget vállal arra, hogy az első év lejárta előtt általa felmondott szerződés bérleti díját a Bérbeadónak továbbra is fizeti, összesen a birtokbavételt követő 12 hónap időtartamig."

 

Vagyis: a választások után, amikor már Gay Krisztina sejthette, hogy nincs sokáig maradása, kötött egy bérleti szerződést az édesapjához tartozó vállalkozással úgy, hogy a havi bruttó 137 ezret akkor is ki kell fizetnie az önkormányzati cégnek egy éven át, ha valamiért mégis felmondja a megállapodást.

 

"Ez a szerződés lehet, hogy a Btk. szerint törvényes, de hogy etikátlan, az egészen biztos" - hangsúlyozta Mirkóczki Ádám, aki szerint, ha valaki tulajdonosi hozzájárulás, vagyis az önkormányzat és az EVAT Zrt. beleegyezése nélkül a saját családtagjával köt egy ilyen szerződést, "akkor - és most kérdőjellel fogalmazok és feltételes módban beszélek - mindez felvetheti a hűtlen kezelés esetét". A polgármester úgy tudja: a TV Eger és az Egri Magazin nem használja semmire ezt az említett raktárat, legalábbis a dolgozók nem tudnak róla. A városvezető utalt arra, hogy vélhetően bírósági ügy lesz ebből a szerződésből.

 

Mirkóczki Ádám az Egrinfón

 

 

A fideszes egri portál újságírója sem maradt ki

 

Az Egerinfón előkerült több más szerződés is a Média Eger háza tájáról, amelyek közül az egyik legérdekesebb, miszerint a Fideszhez közel álló Eger Hírek egyik újságírója milliós értékben számlázott be az önkormányzati cégnek úgy, hogy nem vagy csak alig látják nyomát annak, hogy ő csinált volna bármit is. A szerződést tavaly júniusban kötötték, amikor Gay Krisztina egyben az Eger Hírek főszerkesztője is volt. A saját beosztottja havi 200 ezer forintos megbízást kapott arra, hogy közreműködjön a TV Egernél, az Egri Magazinnál vagy a Média Eger webes felületein megjelentetett anyagokban; szerkesszen, sajtót figyeljen. A szerződésben benne van, hogy ezért a 200 ezer forintért cikkeket is kell írnia az Egri Magazinnak.

 

A polgármester elmondása szerint a televíziónál dolgozók nem tudnak arról, hogy az Eger Hírek újságírója bedolgozott volna nekik, az Egri Magazinban pedig mindösszesen egy interjúja jelent meg, amelyet még ezen a havi 200 ezer forinton felül kiszámlázott, a 2 oldalas interjúért 30 ezer forintot kapott. "Nem tudjuk, hogy ez a havi 200 ezer forint hónapokon keresztül mire lett fordítva" - közölte Mirkóczki. Kitért arra is, hogy a szerződés szerint havonta történt volna a kifizetés, de az újságíró az október 13-i választást követő néhány napon belül adott le három számlát a Média Egernek, majd novemberben újabb két számlát állított ki egyenként 200 ezer forint értékben. Tehát egy hónapon belül 1 millió forint értékben számlázott és decemberben adta le a 30 ezres számláját is az interjú után. Külön érdekesség, hogy ezekhez a számlákhoz egyelőre nem találtak teljesítési igazolást, holott a szerződés ezt külön rögzíti.

 

"Az átvilágítások során mocskos, aljas szerződésekre bukkanunk, amelyeket sorra szüntetünk meg, és minden esetben vizsgáljuk azokat a jogi lehetőségeket, hogy ezeket az egri adóforintokat vissza tudjuk-e szerezni. (...) Egészen döbbenet, ami a Média Eger Nonprofit Kft.-nél zajlott, azt tudom ígérni, hogy rendet teszünk, és igyekszünk kezelni azokat a forráskieséseket, amelyek veszélyeztetnék a munkatársak helyzetét. A televíziót nem zárjuk be, a munkatársakat megtartjuk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a szakmai színvonal a politikai felszabadulás után újra egy szabad sajtót eredményezzen" - zárta az Egerinfót Mirkóczki Ádám.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló