2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

Drágánál is drágább az egri várfelújítás

2019.11.30. 00:00

Úgy jött ki a lépés, hogy megint a drágább ajánlat nyert.

 

Első pillantásra szabályos minden, de a részletekben lakozik az ördög, még egy érseki városban is. „Trükköktől hemzseg, egy-egy helyen pedig a szabálytalanság gyanúja vetül az egri vár uniós támogatásból megvalósult 2015-ös felújításának dokumentációjára – írta az mno.hu.

 

A 2,3 milliárd forint összértékű beruházásra – ebből 1,8 milliárd forint uniós támogatás  – 2015-ben írták ki a közbeszerzést amire két helyi cég jelentkezett. Az egyik pályázó 241 millió forintért vállalta volna a 300 millió forintosra értékelt kivitelezést, mégis a 400 milliós ajánlattal pályázó Imola cégcsoporttal és partnerével szerződött az önkormányzat. Az önkormányzat szerint a hiánypótlási felhívásban foglaltak nem teljesítése miatt kellett a drágább pályázatot elfogadni. No meg azért is, mert akkor elúszott volna a felújítási lehetőség.

 

Az időhúzás és a konkurencia visszalépése hozhatta helyzetbe a jóval drágább ajánlattal pályázó Imolát. Szakemberek szerint csak a kiviteli tervek készítése egy ilyen volumenű projekt esetében harminc, de inkább hatvan napot vesz igénybe, szóval a határidők nagyon ki lettek centizve. Ebben segítségül lehetett egy váratlanul előbukkanó régészeti lelet valamint a pályázat „feldarabolása” , szakaszolása és a következő évre átcsúsztatása. Azokat a munkákat, amelyekre az uniós pályázatból futotta, elvégezhették az év végéig. A maradék, amit önerőből fedeztek, pedig átcsúszhatott 2016-ra – fogalmaz az mno.hu.

 

A beruházás előzetesen becsült ára és a drágább pályázó által vállalt ár közötti megközelítőleg 100 milliós különbözetre is kellett fedezet találni. Ezt önkormányzati forrásból állta a város de emellé hitelt is kellett felvennie. Más kérdés, hogy a hitelfelvétel célja már nem pontosan az építkezéshez-felújításhoz kellett, hanem kulturális célú, kiegészítő beruházásokhoz volt rá szükség.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló