2024. április 19., Emma

Eger ügye

Belvárosi rehabilitáció: újra átépítik az egyszer már átadott hidat

Egri Ügyek 2019.11.30. 00:00

Egerben a rehabilitált hidat is rehabilitálják: ismét felszedték a járóköveket a Gerl utcai hídon.

 

 

A közelmúltban írtunk arról, hogy a nagy belvárosi rehabilitáció egyik utolsó elemeként a régészeti feltárás után elindulhat a Végvári vitézek terének kialakítása. (Ide kerül majd vissza a lovasszobor is, de még pontosan nem tudni, mikor.) A munkálatok idejére többször lezárnak majd egy hidat is, amely a Gárdonyi-szobor mögött az új térre vezet. A Gerl utcai híd felületén most a munkásokjelenleg éppen kicserélik a járóköveket. Mindez szép és jó, de ezt már a belvárosi rehabilitáció korábbi munkálatai során a közelmúltban egyszer megtették.

 

 

Szerdai látogatásunkkor az egyik munkást sikerült megszólítanunk:

 

– Üdvözlöm! Ezek ugyanazok a kövek, amelyeket a napokban felszedtek?

– Nem, mert azok, amiket felszedtünk, sima pattintott kövek voltak, ezek pedig andezit kövek.

– Értem, akkor ez a kő olyan, mint ami itt is van a Gárdonyi téren, azért rakják ilyennel, hogy egyforma legyen?

– Nem, a Gárdonyi téren gránit kövek vannak, ez a fajta kő a Kis Dobó téren van.

– Értem, köszönöm.

 

Néhány napja még ilyen volt a híd:

 

 

 

Fotó: Serfőző Péter

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló