2024. április 20., Tivadar

Eger ügye

Az önkormányzat közbelép: Eger nem hagyná, hogy bezárják a Móra Ferenc Tagiskolát

2019.11.30. 00:00

Mirkóczki Ádám polgármester egyeztetést kezdeményez az ügyben.

 

Csütörtökön a TV Eger beszámolója nyomán írtunk arról, hogy egy nagyon fura huzavona után az Egri Tankerületi Központ leépítené és bezáratná az egri Móra Ferenc Tagiskolát. A döntés nem csak első ránézésre önkényes, az eddigi nyilatkozók szerint csak éppen azoknak nem volt beleszólásuk az ügybe, akik tényleg érintettek. Pedig a tagiskolának különös szerepe van az egri oktatásban, ugyanis ide sajátos nevelést igénylő gyerekek járnak.

 

 

Az önkormányzat nem hagyná a bezárást

 

Bár a korábbi központosítás után az önkormányzatoknak nincs sok befolyásuk már a köziskolák működésébe, az egri városvezetés közbelépne. Mint a portálunkhoz eljuttatott közleményükben azt írják: "Eger önkormányzata a sajtóból értesült az Egri Balassi Bálint Általános Iskola MóraFerenc Tagiskolájának tervezett bezárásáról. A városvezetésnek – bár döntési jogköre nincs az ügyben – az a határozott álláspontja, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ne szűnjön meg egy olyan egri intézmény, amely több, mint 30 éves múltra tekint vissza a sajátos nevelési igényű, tanulásban akadályozott gyermekek nevelésében".

 

Az ügyben Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere ezért egyeztetést kezdeményez az ügyben érintett minden szereplővel, így szülőkkel, az intézmény vezetésével, tantestülettel, a fenntartó Egri Tankerületi Központtal és a kormányzattal a helyzet megnyugtató rendezése érdekében.

 

A tankerület furcsa válasza egy kényes ügyre

 

A tagiskola bezárásához egyébként úgy jutott el a tankerület, hogy egy nemrég született bírósági ítélet szerint évekkel ezelőtt szegregálhatták az ott tanuló diákokat, így a bíróság döntése szerint az intézménynek egy deszegregációs tervet kell készíteni. Ezt a fenntartónak, vagyis az Egri Tankerületi Központnak kellett összerakni, az intézménynek pedig nyilván úgy kell működnie, hogy a dokumentumban foglaltaknak minden szempontból megfeleljen.

 

Tehát elvileg a bírósági döntés nem befolyásolná az intézmény sorsát, de az Egri Tankerületi Központ úgy készítette el ezt a tervet, hogy abban az is szerepel, hogy 5 év alatt leépítik és bezárják az iskolát. Ezt a TV Eger megkeresésére a tankerülettól meg is erősítették, így a következő tanévtől a jelenlegi helyzet szerint nem indul első osztály, az intézményt felmenő rendszerben építik le.

 

Be akarnak zárni egy egri általános iskolát, a szülők a megmaradásért harcolnának

Egy bírósági ítélet után indult a huzavona, amelynek leépítés és végül bezárás lehet a vége. A korábbi főszerkesztő leváltása után valódi híreket és nem szimpla kormánypropagandát készítő önkormányzati csatorna, a TV Eger számolt be csütörtökön arról, hogy veszélyben van a Móra Ferenc Tagiskola jövője.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló