2024. április 16., Csongor

Eger ügye

Az egri vízilabdások nem kispályások, önbizalomból van bőven

MTI 2019.11.30. 00:00

És ez így is van rendjén. Reméljük, minden úgy alakul, ahogy eltervezték.

 

A klub felkerült a vízilabda világtérképére, a vezetés azt várja a stabil háttérrel készülő csapattól, hogy a hazai bajnokságban, a kupában és a Bajnokok Ligájában is döntőt játsszon - mondta a ZF-Eger ügyvezető elnöke a csütörtöki egri sajtótájékoztatón.

 

Bárány Attila klubelnök bejelentette, néhányan távoztak tőlük, de közben három játékost igazoltak: a szerb Marko Avramovic az FTC-től, Strahinja Rasovic a Barcelonetától, a görög Angelosz Vlahopulosz pedig a Posillipótól érkezett. Ők mindhárman nemzeti válogatottjuk erősségei. A klubelnök szerint minden évben saját utánpótlásukból - itthon példa nélküli mértékben - építenek be fiatalokat is a csapatba. "Célunk, hogy az egyre erősödő mezőnyben mindenhol döntőt tudjunk játszani" - szögezte le.


Arról is szót ejtett, hogy a pénzügyi háttér a ZF Hungária Kft-nek, az önkormányzatnak és most már a Szerencsejáték Zrt-nek köszönhetően stabil, így az edzőknek és a játékosoknak csak azzal kell foglalkozniuk, ami a dolguk.

 

Vajon idén is lesz minek örülni az Egernél?

 

Dabrowski Norbert vezetőedző azt mondta: Egerben az a közönség elvárása, hogy minden meccset megnyerjenek. Ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy mióta a csapathoz érkezett, a játékosállomány több mint fele kicserélődött.
A vezetőedző visszautalt arra, májusban hitt abban, hogy BL döntőt tudnak játszani, és fájdalmas volt, hogy ez nem sikerült. Az Eger a budapesti Final Six elődöntőjében kikapott a későbbi győztes Szolnoktól, majd a bronzmérkőzésen alulmaradt az olasz Pro Reccóval szemben. "Nyáron jöttem rá, hogy a kudarccal egy új korszak kezdődött. Bizakodó vagyok a mostani csapatot illetően"- tette hozzá.

 

A három újonnan igazolt játékost Branislav Mitrovic, az egriek csapatkapitánya mutatta be. Azt mondta: Avramoviccsal összenőtt a pályafutásuk, amely még a jugoszláv korosztályos válogatottnál kezdődött, Rasovicot a szerb válogatott ígéretének nevezte, Vlahopulosz pedig szerinte az ismét csúcsra jutott görög válogatott legjobbjai közé tartozik. 
A szerb nemzeti válogatottal már mindent elért Mitrovic kijelentette: klubszinten még vannak komoly céljai, szeretne magyar bajnoki címet szerezni, illetve BL-győzelmet ünnepelni.

 

Habis László, Eger polgármestere emlékeztetett rá, hogy a megyeszékhely önkormányzata stabil és megbízható partner, a ZF Hungária Kft-vel közösen gyakorlatilag a fő szponzora a klubnak.

 

(Fotó: MTI)

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló