2024. március 28., Gedeon Johanna

Környék ügye

Újabb földrengés volt Egertől nem is olyan messze

MTI 2019.11.30. 00:00

De anyira nem is nagyon közel, vasárnap délután Miskolcon mozgott a föld.

 

Az MTA Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel azt közölte: vasárnap helyi idő szerint 17 óra 39 perckor a Richter-skálán mért 3,2-es magnitúdójú földrengés pattant ki 10 kilométeres mélységben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolc közelében. Aföldrengést a lakosság érzékelte, az első adatok szerint Alsózsolca, Felsőzsolca, Kistokaj, Miskolc, Miskolctapolca, Onga településeken.

 

A katasztrófavédelmi igazgatóság közlése szerint a borsodi megyeszékhely szirmai városrésze térségben érzékelték főleg a mintegy 4-5 másodpercig tartó földmozgást, de azt Miskolc belvárosában élők is tapasztalták.

 

A katasztrófavédelmi igazgatóság megyei ügyeletére folyamatosan érkeznek a hívások, károkról azonban egyelőre nem érkezett bejelentés.

 

Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: az eddig beérkezett 4 kisebb kár közül az egyik Sajóbádról érkezett, ahol egy kémény összedőlt. A további bejelentések ingatlanok falrepedéséről szóltak.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló