2024. március 28., Gedeon Johanna

Környék ügye

Saját rokonát rabolta ki a füzesabonyi fiú

Egri Ügyek/Police.hu 2019.11.30. 00:00

Ráadásul több alkalommal is. Végül a napokban bukott le, amikor a sértett pincéjéből egy hűtőszekrényt vitt el, majd rá egy napra a televízióját is ellopta.

 

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság nyomozást indított egy 18 éves helyi fiú ellen, aki a gyanú szerint március 5-én 10 óra körüli időben egy idős hozzátartozója pincéjéből egy hűtőszekrényt tulajdonított el. A sértett észrevette a cselekmény közben és megpróbálta megakadályozni, a fiatal azonban félrelökte az idős asszonyt és elment helyszínről.

 

Az eljáráskor felmerült továbbá a gyanú arra vonatkozóan, hogy a fiú 2015 januárjában ugyanezen hozzátartozójától egy mobiltelefont is erőszakkal vett magához, valamint március 6-án egy televíziókészüléket is eltulajdonított otthonából.

 

B. Dániel ellen - őrizetbe vétele mellett - két rendbeli rablás bűntett és egy rendbeli lopás vétség bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Füzesabonyi Rendőrkapitányság és egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásának elrendelését.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló