2024. április 19., Emma

Környék ügye

Rohad az egész Heves megyei labdarúgás

egriugyek.hu 2019.11.30. 00:00

Pár napja írtunk az MLSZ Heves megyei Igazgatóságán belüli botrányról, amit a társadalmi elnök kinevezése körüli események gerjesztettek. Azonban a problémák sokkal mélyebben gyökereznek, mint ahogy azok az első pillanatban látszanak.

 

Korábbi írásunkban megemlítettük, hogy a társadalmi elnökség négy éves megbízatása lejárt a napokban és a MLSZ új vezetőt nevezett ki. Illetve a régit, Jakab Gábort. A kinevezést megelőzően azonban a megyei csapatok közül (45 csapat az 59-ből) egy másik jelöltet, dr. Kovács Csabát javasolta. A javaslatot az MLSZ nem vette figyelembe.

Ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy az ígéret ellenére retorziókat foganatosít az új vezetés. Azonban az eljárások több esetben is megkérdőjelezhetőnek tűnnek több szakember szerint. A korábbi írásunkban szereplő Tyukodi József (volt Játékvezető Bizottsági tag) vagy éppen Bozó Zoltán (FIFA játékvezetői asszisztens) már korábban jelezte, hogy problémákat talált a megyei labdarúgás életében. Ezekről és az előzményekről is írunk most a birtokunkba jutott levelezések valamint Tyukodi József portálunknak adott nyilatkozata alapján.

 

Egy eltussolt tüntetés

 

Még a tavalyi év során lemondott az akkori Játékvezetői Bizottsági elnök Kelemen Attila. Lemondásának okaként személyét és magánéletét érő támadásokkal magyarázta. Azonban a lemondást követően a játékvezetők szimpátia tüntetést tartottak Kelemenért, amelyet a háttérből az elnökség tagjai, illetve egy aktív játékvezető és egy ellenőr szerveztek. A szimpátia tüntetésben kb. 10-15 játékvezető vett részt, akik megszegve az MLSZ-szel kötött megbízási szerződésüket később kezdték a meccseket (ráadásul külön ki is emelték, hogy Kelemen miatt kezdenek később). Ennek semmiféle következménye nem lett, holott a szabályok értelmében ezt az esetet is rögzíteni kellett volna, azonban a megyei vezetőség egyszerűen eltussolta az ügyet. Nem csoda, hogy a döntés fel nem vállalásával kettős mérce alkalmazását láthatták a tiltakozó, felháborodott csapatok.

 

Az új ember, aki mégsem vállalta a bohózatot

 

Kelemen Attila önként lemondása után Birincsik Józsefet kérték fel a megüresedett Játékvezetői Bizottsági (JB) elnöki posztra. Birincsik összeállította elnökségét azonban Jenei Károly (igazgató) nem engedte az új „csapatot” mert Bozó Zoltán is köztük volt. Az a Bozó Zoltán, aki az igazgató szerint megosztó, hangadó személyiség. (Portálunk megkereste Bozó Zoltánt aki nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Annyit jegyzett meg, hogy bízik az MLSZ-ben illetve az MLSZ eljárásában, amihez mindig tartotta magát.)

 

Birincsik kijelentette, hogy őt csak felkérték, hogy segítsen. Kérte, hogy ne szóljanak bele az új JB. elnökség kialakításába, azonban tartottak Bozó személyétől vagy esetleg attól, hogy feltárásra kerülhetnek régi ügyek. Jenei „megvétózva” a leendő elnökség egyes neveit, ellehetetlenítette az új JB felállítását. Mindenesetre az ígéretét az igazgató megszegte az MLSZ alapszabályában nem létező „vétójogára” hivatkozva, amit többen is hallottak. Ezek után Birincsik elállt a megbízatástól, Kelemen viszont hirtelen visszavonta a lemondását és „visszajelöltette magát”. Erről Tyukodi szerint nincs semmilyen dokumentum, mint ahogy az egész elnökjelölő bizottság tevékenységéről sincs egy darab jegyzőkönyv sem.

 

A személyes kapcsolatok

 

Ez a tavalyi botrány már elég magasra csapott, olyannyira, hogy felülről jeleztek lefelé, hogy nem szabad tisztogatásba kezdeni. Olyan kijelentés is elhangzott Jeneitől, hogy ha a nyertes Kelemen Attila bosszúhadjáratot kezdeményez, akkor le lesz váltva. A hozzánk eljuttatott hangfelvételen jól hallható, hogy Jenei és Kelemen is mindig MLSZ-es vezetők nevével takaróznak. Nem valószínű, hogy az MLSZ-ben tudnak erről. Ez ugyan nem történt meg, de a JB elnök elérte amit szeretett volna. Mivel Kelemen tudott Jenei Károly igazgató viselt dolgairól mégis történt leszámolás – Tyukodit kicsinálták, az elnökségből két embert eltávolítottak, módosult a játékvezetői keret is valamint jelenleg fegyelmi eljárások zajlanak. Kelemen Jeneit személyes összeférhetetlen magatartásával tarthatta sakkban, hiszen az igazgató gyöngyöstarjáni kötődése és a gyanúsan sok tarjáni jelenléte között több, mint sportszeretet húzódott meg.

 

Rohad az egész

 

Korábban Tyukodi jelezte a társadalmi elnöknek, Jakab Gábornak, hogy ő úgy érzi, hogy nem tud tovább ebben az elnökségben működni, mert nincsenek betartva az MLSZ elvárások sem, a játékvezetők a mulasztások miatt nincsenek „elővéve” és ebben a szabad garázdaságban ő nem kíván a továbbiakban működni. Ekkor Jakab Gábor megkérte, hogy azokról az esetekről amikről beszámolt neki szóban, írja le levélben noha egyébként maga Jakab is utánajárt több ügynek és maga is feltárt többet. Tyukodi leírta tapasztalatait és átadta a megyei elnöknek. Több eset is van a „tarsolyban”, amitől főhet a megyei vezetők feje. Részlet a levélből:

 

 

Jenei Károly igazgató szinte kivétel nélkül minden Gyöngyöstarján mérkőzést követően kérdés nélkül megjelent a játékvezetői öltözőben, ahol a mérkőzés után is folytatta technikai vezetői tevékenységét, majd véleményezte a játékvezetők tevékenységét. (A játékvezetők tájékoztatása szerint ő szervírozta a szendvicseket valamint a szeszes italt a játékvezetőknek az öltözőben).

 

Egy másik eset konkrétan 2016.03.29-én történt. Ekkor a Gyöngyöstarján-Füzesabony U16-os mérkőzést megelőzően Jenei Károly MLSZ-es szolgálati gépjárművéből játékosok szálltak ki, akiket ő hamis igazolással kívánt játszatni. A játékvezető ezt rögzíteni kívánta a jegyzőkönyvben, azonban Kelemen Attila megyei JB elnök, hivatkozva vezetőkre, azt közölte, hogy elkerülve a „balhét”, ne kerüljön semmi beírásra a mérkőzés jegyzőkönyvében. Ez azért is probléma, mert a Jeneihez köthető csapat többször is létszámhiányosan vagy ki sem állt a mérkőzésre. A mérkőzés játékvezetője ezekről részletesen beszámolt Bozónak. Ezek után nem kell nagyon kombinálni, hogy összeálljon egy kép, hogy ki-kit akar ellehetetleníteni.

 

Az került bajba aki szólt

 

2015. második felében egy kömlői játékvezetői képzésen Tyukodit már totálisan lejáratták. Olyan helyzetbe hozták ott a szakmai társakkal szemben, hogy (mivel nem is volt jelen) nem is tudott védekezni. Természetesen az általa feltárt és jelentett problémák miatt kapott hideget-meleget. Ezután pedig hiába fordult a megyei vezetés felé nem kapott senkitől segítséget. Vagyis mégis kapott egy felfüggesztést.

 

Alább olvasható Tyukodi magyarázatot kérő levele:

 

A válasz: 

 

 

 

„Én nem tehetek arról, hogy a félelemben tartott játékvezetők, sportszakemberek hozzám fordultak végső elkeseredésükben segítségért. Kötelességemnek érzem, hogy szolgáljam az MLSZ eszméit és tovább segítsem munkájukat azáltal, hogy tájékoztassam őket az esetleges visszaélésekről.” - írja Tyukodi a fentiek után.

 

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy azért, mert megyei szinten is felügyelte és az MLSZ előírásait be akarta tartatni Tyukodi József, vélelmezhető, hogy kiégett sportszakemberek és sportvezetők ellenszenvét váltotta ki. Olyanokét, akiknek semmilyen törekvése nincs a magyar labdarúgás megyei szinten történő felemelésére. Szerinte az egymásra mutogatás és a felelősség elmaszatolása folyik csak a vezetők között. Az ő felfüggesztésével kapcsolatban sem tudtak felmutatni egy határozatot sem, annyira nem működik a megyei szervezet. A játékvezetőkkel inkább azt közölték, hogy Tyukodi nem tesztelt le több alkalommal sem az MLSZ-nél. Utána jártunk a dolgoknak, ezek szerint Tyukodi hivatalosan bejelentette 2015-ben, hogy keresztszalag szakadása miatt nem tudja vállalni ellenőri tevékenységét. Ezzel szemben egy lejáratásra tökéletesen alkalmas, még az MLSZ megtévesztésére is alkalmas történetet raktak össze, arról, hogy Tyukodi áruló.

 

Tyukodi most a bűnüldöző szervekhez fordult személye lejáratása miatt.

 

Olvasóink láthatják, hogy igazán mély probléma, gyakorlatilag válság van a megyei labdarúgás életében. Viszont még nincs vége, további információkkal fogunk jönni a következő napokban. 

 

FRISSÍTÉS

 

Jenei Károly igazgató az alábbi nyilatkozatot küldte meg portálunk számára:

 

Az Egri Ügyek portálon 2016.08.08.-án megjelent, de ott azóta is folyamatosan elérhető „Rohad az egész Heves megyei labdarúgás” című cikk kapcsán a szerzők nem kerestek meg, hogy a rám nézve negatív állításokra, sugalmazásokra és véleményekre reagálhassak. Teljes mértékben visszautasítom a cikk azon állításait, sugalmazásait és sejtetéseit, amelyek szerint jogtalan eszközökkel élve befolyásoltam volna a szervezetben a különböző jelölési, választási folyamatokat, illetve, hogy olyan „viselt ügyeim” lennének, amivel engem befolyásolhatnak, különösen, hogy közreműködtem volna bármilyen szabálytalanságban,  Ezek és a cikkben ehhez hasonló a személyemhez köthető kontrolálatlan megállapítások, egyoldalú tényként közölt rám nézve negatív kijelentések nem felelnek meg a valóságnak.

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló