2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

Orbán megalázta a gyöngyöspatai romákat: szerinte a kártérítés csak ingyenpénz, munka nélkül

EÜ/168 Óra 2019.11.30. 00:00

Ugyan bíróság mondta ki, hogy a cigány tanulók elkülönítése törvénytelen volt, a miniszterelnök szerint nem jár anyagi elégtétel az évtizedes rasszista gyakorlatért.

 

Szokásától eltérően kiállt néhány jól megválogatott újságíró elé (sok független, ellenzéki médium ki lett tiltva a sajtótájékoztatóról, vagy nem kapottt kérdezési lehetőséget) Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón, ahol újságírói kérdésre szóba került a gyöngyösi térség fideszes országgyűlési képviselőjének, Horváth Lászlónak az eszmefuttatása a gyöngyöspatai romák ügyéről.

 

Mint ismert, Horváth László napok óta beszél össze-vissza, egy olyan Kúria-döntésre hivatkozva, ami még meg sem történt. Az ügy lényege, hogy a fideszes képviselő szerint hiába döntött úgy a független bíróság, hogy a gyöngyöspatai roma általános iskolai tanulók csaknem egy évtizeden át tartó hátrányos megkülönböztetéséért, faji alapú elkülönítéséért kártérítést jár az érintettetteknek, Horváth szerint ez a pénz nem, hogy nem jár, de ráadásul "a Soros-hálózat" pénzszerzési akciója volt az egész ügy.

 

A csütörtöki Magyar Hírlapban megjelent interjújában Horváth még rátett egy lapáttal: szerinte a gyöngyöspatai cigány családok is a felelősei (egyben áldozatai) az iskolai elkülönítésnek. Vagyis azért kellett elkülöníteni a roma diákokat, mert szerinte "erőszakos megnyilvánulásaik" voltak.

 

A csütörtöki Kormányinfón, amelyet a 168 Óra szemlézett, a miniszterelnök a Hír TV kérdésére beleállt a témába. Nem is akárhogy.

 

– Általánosságban azt kell mondanom, az nagyon fontos, hogy minél kevesebb olyan ügy legyen a közéletben, ami sérti az emberek igazságérzetét. Most két ilyen ügy van, ahol az emberek igazságérzete sebet kapott. Az egyik ilyen a gyöngyöspatai. Én nem vagyok gyöngyöspatai, de ha ott élnék, megkérdezném, ez hogyan van? Valamilyen okból, a velem egy közösségben élők egy nagy összeget fognak kapni, munkavégzés nélkül, miközben én meg itt keccsölök. Én nem tudom pontosan mit kell tenni, de ez nem maradhat így, az bizonyos. A képviselő úrral konzultálok is

 

– jelentette ki a kormányfő, majd ugyanerre a kérdésre szóba hozott egy másik ügyet, mert szerinte "az embereket igazán zavarja, az olyan kártérítések, amelyeket bűnözők kapnak a rossz börtönkörülmények miatt, és az Európai Bizottság döntése alapján milliónyi forintokat vesznek le a magyar államtól közpénzből".

 

 

Tehát Orbán nem más csinált, mint

 

- összemosta az elítélt bűnözőknek járó kártérítések ügyét az emberi jogok megsértéséért kiszabott, gyöngyöspatai kártérítések ügyével;

 

- arra utalt, hogy a jogszerűen szerzett kártérítés a romák esetében csupán munka nélkül szerzett jövedelem, mert miközben mások dolgoznak, addig a patai romák kártérítésből élnek.

 

És hogy mire jó ez Orbánnak?

 

- Azzal, hogy a gyöngyöspatai cigányok ellen hergeli a többségi lakosságot, politikai tőkét akar kovácsolni. Ha ugyanis már a miniszterelnök is rasszista húrokat penget, akkor az jelzés, hogy mások is nyugodtan megtehetik ezt.

 

- A romák elleni hangulatkeltéssel eltereli a közvélemény figyelmét az ország valódi gondjairól, mint például az egészségügy és más közszolgáltatások elképesztő helyzete.

 

(Fotók: MTI)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló