2024. március 28., Gedeon Johanna

Környék ügye

Ne szivarfüstben döntsenek a megyei vállalkozásokról!

2019.11.30. 00:00

Ezt Zsarnóczky Martin, a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (HKIK) új elnökjelöltje jelentette ki, hogy átlátható, a megye kis-, és középvállalkozóit is segítő kamarát szeretne a jövőben, nem pedig nagyvállalkozói érdekképviseletet.

 

Úgy tűnik, hogy ezzel a programmal jól fel is kavarta az állóvizet. Hétfői sajtótájékoztatóján – amit HKIK egri irodaépülete előtt tartott meg – a HKIK vezetői közül is többen megjelentek. Cikkünkben az ő reagálásukra is kitérünk.

 

Zsarnóczky Martin jelenleg több cég tulajdonosa, közel 100 ember megélhetését biztosítja a programját is tartalmazó szórólap szerint. Ami azt is bizonyítja, hogy jó alaposan belekezdett a kampányba, ugyanis szeptember 5-én lesz egy megmérettetés, amin sok múlik. Ezen a megmérettetésen a kamarai vállalkozások választhatnak egy 60 tagú küldöttséget, ami aztán megválasztja az új kamarai elnököt, elnökséget.

 

Mire megy el az ötezer forint?

 

Zsarnóczky, mint új elnökjelölt szerint több probléma is van a megyei kamarával. Állítása szerint szivarfüstös háttérbeszélgetéseken dönt a megyei vállalkozók 4%-a a többiekről. A kamara így átláthatatlan és a kamarai díjak sem hasznosulnak. A vállalkozások által fizetendő ötezer forintos hozzájárulásoknak nem látni a hasznosulását. Ő szeretné, ha mindez megváltozna, szeretné, ha a kamara a felkerülne a nemzetközi szintérre és a megyei vállalkozások valódi képviseletét látná el.

 

Hét pontos tervében (ide kattintva bővebben is olvashatják a pontokat) lendületes, nyitott, egy 21. századi, szakképzésben és oktatásban aktív valamint átlátható kamarát ígér.

 

 

Önjelölt elnökjelölt a HKIK-ban

 

A kampány viharokat, korábban nem tapasztalt mozgásokat eredményezett. A Zsarnóczky által indított kampányba a HKIK is keményen beleállt. A sajtótájékoztatón nyilatkozatot adtak közre amiben sértőnek tartják az „önjelölt elnökjelölt” akcióját. Szerintük itt egy sokkal nagyobb problémáról van szó, mégpedig egy tömeges beléptetési hullámról. A HKIK szerint Zsarnóczky és a személyéhez köthető pesti, Pest megyei belépni szándékozók nem vettek részt a korábbi megyei kamarai életben, nulla vagy csekély a gazdasági súlyuk.  

 

A HKIK szerint egyetlen vállalkozás sem jelöltette magát a testületbe pár hónappal a belépési szándéka után. Minden cég először bizonyítja a kamara és ezen keresztül Heves megye gazdasága érdekében tanúsított áldozatvállaló munkáját, majd ha ez példamutató, akkor van esély és etikai alap a testületben is folytatni – áll a HKIK közleményében.

 

A kamara azt is sérelmesnek tarja, hogy számon kérik. Szerintük a kamara elszámol – küldöttgyűlésen - a befizető vállalkozások részére, ami HKIK honlapján ellenőrizhető. Ezt egy olyan vállalkozó kérdőjelezi meg, aki eddig munkájával nem járult hozzá a közösség építéséhez.

 

A HKIK azt is jelezte nyilatkozatában, hogy a tömeges belépések ügyében rendőrséghez fordult.

 

Egyelőre itt tart a kampány, de már most szeretnénk jelezni, hogy még jelentkezünk írásokkal a témában!

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló