2024. április 16., Csongor

Környék ügye

Mészáros Lőrincék veszteségessé tették a Mátrai Erőművet, el is akarják adni az államnak

2019.11.30. 00:00

Az állam pedig a hírek szerint meg is veheti a Mészáros érdekeltségébe tartozó visontai erőművet.

 

A volt felcsúti polgármester ipari érdekeltségeit összefogó Opus Holding eladná Magyarország második legnagyobb erőművét. A tárgyalások már a finisben vannak, a vevő az állami Magyar Villamos Művek Zrt. lehet – írja hétfői cikkében az Index.

 

A portál külön kiemeli, hogy a Mátrai Erőmű sorsa (a kedvezőtlen külső, piaci és szabályozási körülmények miatt is) elég rosszul alakul azóta, mióta szűk két éve Mészárosék megvették az ország második legnagyobb erőművét:

 

a 2015-ben és 2016-ban még 13,6, majd 6,5 milliárd forintos üzleti nyereséget termelő lignites (széntüzelésű) erőmű 2017-ben és 2018-ban már 10,7, majd 4,3 milliárd forintos veszteséget termelt.

 

Kéz kezet nyom. Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala 

 

A portál szerint már egy ideje nyílt titok, hogy Mészárosék inkább szabadulnának az erőműtől, miközben logikusnak tűnik, hogy az állam vásárolja azt meg, mivel a paksi bizonytalanság miatt fontos lehet, hogy a második számú erőmű megnyugtató kézben maradjon. 

 

Az Index azt is kiemeli, hogy az állam csak akkor adhat ehhez pénzt, ha teljesen az övé a Mátrai Erőmű, különben ez tiltott állami támogatás volna, miközben Mészároséknak is nagyon fontos, hogy ki a következő tulajdonos, hiszen "az erőmű környékére épült Mészáros-birodalomnak, a visontai hulladék-feldolgozónak, illetve keményítőgyárnak is szüksége van hőre és áramra".

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló