2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

Megkenik pályázati pénzzel, csak álljon át – Újabb botrányos hangfelvétel az egri Fidesz alelnökével

2019.11.30. 00:00

Az egri Fidesz alelnöke arról tanácskozik egy kiszivárgott hangfelvételen, hogy az egyik helyi ellenzéki képviselőt mivel lehetne rávenni arra, hagyja abba a politizálást. Naná, hogy a Fidesz szerint pénzzel! És milyen pénzzel? Természetesen pályázati pénzzel!

 

Az előző héten közöltünk egy kiszivárgott hangfelvételt, amelyen Oroján Sándor, az egri Fidesz alelnöke, egri önkormányzati képviselőjelölt magyarázza beszélgetőtársainak, hogy mi is a Nemzeti Együttműködés Rendszerének a lényege. A videót már közel 33 ezerszer tekintették meg, Oroján Sándor szavai pedig bejárták az országos médiát.

 

Nem is csoda, hiszen Oroján kendőzetlenül adott képet arról, mi vár arra, akit a Fidesz politikai ellenfélnek gondol. Néhány mondatot idéznénk a politikustól:

 

"Ha valaki politizál és az ellenfelünk a politikában, a politikai térben, akkor azzal nem beszélgetünk, nem próbáljuk meggyőzni, hanem legyőzzük. Pont! És ha valaki politikai ellenfele a tiszafüredi polgármesternek, akkor úgymond politikai ellenfele nekem is és Nyitrai Zsoltnak, meg a közösségnek, mert ő a rendszernek a politikai ellenfele".

 

Oroján Sándor

 

 

"Arról van szó, hogy van egy Nemzeti Együttműködés Rendszere, amelynek mindannyian tagjai vagyunk, és ha ezt a rendszert valaki nagyon durván sérti és a nyilvánosság előtt próbálja lejáratni, az olyan, mintha a rendszer minden tagját sértené. Mert ha valaki Tiszafüreden a polgármestert bántja és megy a sajtóhoz, ha bármelyik polgármesterünket vagy akár engem személy szerint bántana."

 

(...) A kétpólusú politizálásnak vége van. Tehát ez, ami per pillanat az országban történik, ez tényleg a NER-nek az építése és a kiterjesztése a teljes országra. Szeretnénk az árkokat betemetni, akit lehet, áthúzni erre az oldalra, mindenkit, aki idomul. Vannak lehetőségek pozíciókat adni. Meg kell mondanom, Kóka János kiválóan üzletel egyébként a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal, de nem politizál. Nincs olyan, hogy a politikai térben valaki a NER-nek nekimegy, és közben a másik fronton úgymond veszélyt jelent. Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad. Mert abban a pillanatban ellenséggé (vagy ellenféllé, ez nem egyértelmű – a Szerk.) válik."

 

 

Itt egy újabb hangfelvétel

 

Tiszafüred nem véletlenül kerül elő a hangfelvételen, ugyanis információink szerint ott tart éppen eligazítást Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő bizalmasa. A beszélgetés apropója egy helyi ellenzéki politikus, Spisák György jelenléte a politikában és a közigazgatásban. Tiszafüreden az történt az Átlátszó korábbi cikke szerint, hogy 2012-ben véglegesen megromlott a viszony a település jegyzője, Spisák György, valamint a városi közgyűlés, többségben lévő fideszes képviselői között. A képviselő-testület jogellenesen felmentette a jegyzőt, de Pintér Erika polgármester visszahelyezte. Azonban a 2014-es önkormányzati választásokon a Fidesz jelöltje, Ujvári Imre lett Tiszafüred polgármestere, aki két hét múlva felmentette Spisákot. Csakhogy mindezt törvénytelenül tette, emiatt a bíróság végül mintegy 7 millió forintot ítélt meg a kirúgott jegyzőnek. Spisák György idén maga is indul Tiszafüred polgármesteri posztjáért, a fideszes Ujvári Imrével szemben. Nos, ezt nem szerette volna a Fidesz.

 

Most bemutatunk ugyanebből a beszélgetésből egy másik hangfelvételt, amelyen Oroján már nem beszél olyan sokat, hanem a feltételezések szerint Ujvári Imre tiszafüredi polgármester fejtegeti nézeteit. Ebből a néhány percből teljes képet kapunk arról, hogyan környékez meg a NER egy politikai ellenfelet.

 

 

Az általunk most közölt, szintén tavaly rögzített beszélgetésrészlet elején Tiszafüred első embere beszélt Spisák Györgyről, aki a városban önkormányzati képviselő, és aki akkor még egy másik településen a közigazgatásban dolgozott. Az egyeztetés során arról diskurálnak a fideszes felek, hogyan és mit kellene tenni Spisákkal, hogy ő végül ne a politikai ellenfelek táborát népesítse.

 

A felvezetés egy kis puncsolással:

 

„Jó Egerrel a kapcsolat, egyházi téren, politikai téren, polgármester úrral, veled is. Egyébként nagyon sajnálom, én tavaly is mondtam neked, végtelenül kínos, hogy ebbe bele lettél rángatva, illetve polgármester úr, de azért ezt látni kell, hogy ez nem csak egy… Ez kétszálú ellentét. Egy félig jegyzői funkciót vagy munkakört tölt be, de közben ő politizál. Tehát nem is értem, döntse el, mit is szeretne, és akkor hagyjuk dolgozni, mondjátok mindketten hogy kiváló szakember. De akkor mért nem végzi a munkáját?”

 

Erre reagál Oroján Sándor: „Mondjon le akkor Tiszafüreden! Az nektek elfogadható, hogy azt kérjük tőle, hogy ott mondjon le?”

 

Akkor kenjük meg!

 

Majd jön ismét a tiszafüredi polgármester, aki elmeséli, hogy a Fidesz hogyan környékezi meg azt, akit ellenfélnek tekint, és milyen lehetőségek merülhetnek fel azért, hogy átállítsák a kormánypártnak eddig még nem behódoló embereket:

Három éve erről beszélünk vele. Négyszemközt is leültem akkor vele. De ő azt mondta, ő azért akarja megtartani a képviselőséget, mert ő nem lát arra garanciát, hogy amikor, hogy akkor mi nem bántjuk a családját. Amikor mondtam neki, Gyuri, ha kell, akkor én leírom, tehát amit mondtál, hogy nyilatkozzon ő is, hogy lenyilatkozza, hogy lemond, és nem indul el polgármesternek, és hagyjuk őt békén, én meg lenyilatkozom itt akár nyolc vagy tíz tanú előtt, hogy én békén hagyom őt is meg a minden. És akkor így nem is kéne (…), mert tavaly vagy tavalyelőtt ezt megteszi, akkor is én ezt aláírtam volna, meg ő is, akkor nem így néznénk ki, (…) meg tavaly se (…). És akkor ti is látjátok, hogy nem az a szándék vezérel bennünket, hogy mi most mindenáron őt kicsinálni. Egyszerűen azt akarjuk, hogy hagyjon bennünket békén, hagyjon dolgozni. (…)

 

Mivel nem bizottsági tag (…), sem bizottsági elnök, ezért alacsonyabb tiszteletdíjat kapjon, ami 70 ezer forint. Mert ha az anyagi oka számít, akkor még az sincs ellenemre, hogy kapjon valamit egy pályázatban, például egy megbízási szerződéssel vagy valamivel. Ebből láthatjátok, hogy nem az a célunk, hogy őt ellehetetlenítsük. Akár vonuljunk ki ebből a történetből úgy, hogy egy forinttal ne kapjon kevesebbet, de világosan el kell dönteni, hogy ő politizálni akar vagy köztisztviselő akar lenni.

 

Próbálkoztunk őt, hogy átállítható-e és akkor álljon át, próbálkoztak vele (…). Én azt is meg tudom ígérni, hogy itt helyben nálunk őt emiatt nem fogják piszkálni, tehát én a Fidesz szimpatizánsainkat meg saját szimpatizánsainkat meg fogom kérni, hogy ne kezdjenek ironizálni meg irkálni, minél csendesebben szaladjon ki. Tehát az, hogy ő lemond, és eltűnik a választás előtt egy évvel, az is ugyanúgy kivitelezhető. Tehát nem kell ezt neki akkor ezt tudnia neki”.

 

 

A próbálkozás sikertelen volt, Spisák nem mondott le és október 13-án ő lesz a jelenlegi fideszes polgármester kihívója Tiszafüreden.

 

Hangfelvételen beszél az egri Fidesz vezetője arról, hogyan fenyegeti a NER a települések vezetőit

"Ha valaki politizál és az ellenfelünk a politikában, a politikai térben, akkor azzal nem beszélgetünk, nem próbáljuk meggyőzni, hanem legyőzzük. Pont!" - fejtegeti Oroján Sándor néhány polgármesternek. Kilenc évvel ezelőtt, a győztes, a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségét eredményező országgyűlési választások után jelentette be Orbán Viktor, hogy nem csupán választási győzelmet aratott, hanem 1989 után újabb rendszerváltást vitt végbe.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló