2024. április 19., Emma

Környék ügye

Maklári csoda – Önkéntesek varrtak a település minden lakójának maszkot (FOTÓK)

2019.11.30. 00:00

Másfél nap alatt készültek el a munkával.

 

Mivel jelenleg nehezen szerezhető be olyan maszk, ami valamilyen szinten védelmet nyújt a koronavírus-fertőzés ellen, ezért a makláriak maguknak csináltak polgármesterük, Hanuszik Csaba kezdeményezésére, hiszen – ahogy a városvezető írja – bármilyen maszk jobb, mint a semmi.

 

Egy maklári varrónő elkészítette a szájmaszk prototípusát, majd egy szintén helyi, szűréstechnikával foglalkozó vállalkozás segítségével olyan szűrőt szereztek be, ami a levegőben levő mikroméretű részecskék nagy részét kiszűri, ezáltal nagymértékben csökkenti a kórokozók szervezetbe jutásának veszélyét.

 

A polgármester beszerezte az alapanyagot, majd az interneten kérte önkéntesek segítségét, és a felhívásra többen jelentkeztek is: összesen 31-en, másfél nap alatt varrták meg a 2500 darab maszkot, amelyeket azután szét is osztottak a település lakói között. Hanuszik Csaba a  Facebook-oldalán számolt be a "maklári csodáról", és néhány fotót is megosztott a kiosztásról:

 

 

 

 

 

A remek fotókat Boda Attila készítette.

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló