2024. április 20., Tivadar

Környék ügye

Kempingasztallal verte fejbe az idős férfit egy betörő

2019.11.30. 00:00

Saját házában támadta meg, majd életveszélyes sérüléseket okozva kirabolta egy falubelijét az a büntetett előéletű fiatal, akivel szemben a Heves Megyei Főügyészség most emelt vádat az Egri Törvényszék előtt.

 

A 20 éves vádlott 2014. március 18-án délben eleve rablási szándékkal ment a 64 éves sértett tófalui lakására. Itt az épület mögé rejtőzve előbb kivárta amíg a férfi alkalmi látogatója távozik, majd az arcát a pulóverével eltakarta és bement a nyári konyhába, ahol nyomban erélyesen pénzt követelt a sértettől. Amikor az idős ember közölte vele, hogy nem ad neki, a vádlott a helyiségben talált konyhakéssel előbb megöléssel fenyegette, majd ököllel, illetve egy összecsukható kempingasztallal többször fejen ütötte az ágyon ülve védekezni próbáló sértettet, aki az ütések hatására eszméletét veszítette. Ezt látva az elkövető a magatehetetlen ember farzsebéből kivette a pénztárcáját, és abból eltulajdonított 45.000 Ft készpénzt, majd a tárcát – a benne lévő személyes iratokkal együtt – máig ismeretlen helyen elrejtette – áll a  Heves Megyei Főügyészség közleményében.

A bántalmazás következtében a sértett – egyebek közt – darabos orrcsonttörést, a koponyatetőn a koponyaalapra terjedő bal halántékcsonti törést és következményes koponyaűri vérzést szenvedett el, mely sérülések életveszélyesek voltak.

A Heves Megyei Főügyészség a férfit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével és életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolja, míg az okirattal visszaélés vétsége tekintetében – annak a felelősségre vonás szempontjából elenyésző súlya miatt – a vádemelést mellőzte.

A Heves Megyei Főügyészség indítványozta, hogy a vádlottal szemben korábban, egy másik ügyben alkalmazott próbára bocsájtást a bíróság szüntesse meg, és vele szemben – halmazati büntetésül – letöltendő szabadságvesztést szabjon ki, továbbá tiltsa el őt a közügyek gyakorlásától, valamint alkalmazzon vele szemben részleges vagyonelkobzást, és kötelezze a nyomozás során keletkezett csaknem hat és fél millió forint bűnügyi költség megfizetésére.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló