2024. március 28., Gedeon Johanna

Környék ügye

Ismerős Heves megyében? A polgármester bevallotta, ha nem támogatja a Fideszt, bajba kerül a város

Molnár Richárd 2019.11.30. 00:00

A papíron független városvezető egy interjúban kottyintotta el, hogy akárcsak a Kádár-rendszerben, most is muszáj támogatni a kormánypárti "elvtársakat".

 

Az Egri Ügyek a tavalyi önkormányzati választási kampányban több cikkben is beszámolt róla, hogy a Fidesz Egerbe látogató politikusai, sőt, maga Habis László akkori polgármester is egyértelművé tette: ha a lakosság nem a Fidesz jelöltjeit támogatja, akkor az Orbán-kormány nem lesz túl szívélyes a város finanszírozásában, például az európai uniós támogatások elosztásánál, a különféle beruházások, például az M25-ös befejezésével.

 

Az M25-ös befejezése, illetve a részben uniós, részben kormányzati pénzből megvalósuló beruházások folytatása azonban azt jelzi, hogy a zsarolás csak blöff volt, és a kormány mégsem akarja kiéheztetni Egert és környékét annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok által támogatott Mirkóczki Ádám lett az egri polgármester és a közgyűlésben is elveszítette többségét a Fidesz (ráadásul Heves megyében Gyöngyösön és Hatvanban sem tudott nyerni a kormánypárti polgármester-jelölt). Azonban a térség országgyűlési képviselője még mindig a fideszes Nyitrai Zsolt, és úgy tűnik, a kormánypárti kommunikációs vezérkar felismerte: zsarolással vagy az egri fejlesztések leállításával nem tudnak itt újra választást nyerni.

 

Más a helyzet azonban az Egertől belátható távolságban lévő, Borsod megyei Szerencsen, ahol nemrég országgyűlési képviselővé választották a balesetben elhunyt fideszes parlamenti képviselő lányát, Koncz Zsófiát. Bár Szerencs polgármestere, Nyíri Tibor (az MTI képén) nem támogatta a Fidesz a tavalyi őszi önkormányzati választáson, hanem függetlenként nyert, a helyi televízióban készített, a 444.hu által észrevett október 24-i interjúban vastagon elszólta magát.

 

 

A riporter ugyanis rákérdezett arra, Nyíri Tibor miért támogatta nyilvánosan Koncz Zsófiát és szólította fel a szerencsieket a fideszes jelölt támogatására. A polgármester ezután meglepően őszintén válaszolt:

 

"Én tudtam, hogy nagyon sok embernek nem fog tetszeni, hogy ajánlom Zsófit, de '22-ig ez a hatalom fog fennállni, akivel egy polgármester, ha nem tud együttműködni, akkor duzzoghat a sarokban, és akkor nem haladnak az ügyek, mert egyszerűen másként nem működik ez a rendszer.

 

Éltem a Kádár-rendszerben, akkor is úgy működött az urambátyám kijárás. Akinek jó kapcsolatai voltak Bodnár elvtárssal és fölfelé, annak volt út, annak jutott ez is, meg az is.” 

 

Ezután hozzátette:

 

„Így lett az, hogy a 42 település polgármestere közül, ha jól tudom 38 támogatta ugyanilyen formában, mint én, mert ez a világ így működik.”  

 

Mirkóczki terített: ezek a beruházások valósulnak meg és ezekre vethetünk keresztet

Az egri polgármester keddi évértékelő beszédéből kiderült, hogy mi lesz a romos Lenkey-házzal, épül-e elkerülőút és jégcsarnok, illetve kezdenek-e végre valamit a rothadó laktanyával. A Városházán tartott, keddi évértékelő sajtótájékoztatón számolt be Mirkóczki Ádám egri polgármester arról, hogy tavalyi megválasztása óta mely kampányígéreteit sikerült megvalósítania és melyek váratnak még magukra.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló