2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

Horváth Lászlónak nem tetszik, hogy kérdést kapott

2019.11.30. 00:00

Az LMP megyei elnökének levele kiverte a biztosítékot az országgyűlési képviselőnél.

 

Korábban tudósítottunk a szilvásáváradi lovardát is érintő ügyben tett elempés nyilatkozatról. A levél Horváth László országyűlési képviselőnek szólt, hogy nyilvánosan foglaljon állást a megyénket érintő ingatlanmutyi, és a lovas szakember megfenyegetésével kapcsolatban! A választ egyelőre értelmezük, de természetesen változtatás nélkül közreadjuk:

 

Tisztelt Csarnó Ákos Úr!

Tegnapi nyílt levele kapcsán engedje meg, hogy válaszomat egy hasonlattal kezdjem.

Képzelje azt el, hogy zenekarának legújabb albumát azért akarnák gyenge produkcióként megítélni, mert egy kéretlen zenekritikus a cd hátsó borítójáról negatív véleményt fogalmazott meg, aki emiatt egy gerjesztett médiavitába keveredett másokkal.

Szeretném Önt megnyugtatni, hogy a szilvásváradi Lovasközpont egy jó beruházás, egy alvó állapotból felébresztett vonzerő, térségünk számára a turizmus, a kultúra, a rendezvényhelyszínek és a munkahelyteremtés szempontjából is komoly előrelépés, új érték. Egyúttal engedje meg, hogy - ha már a hasonlat kedvéért említettem - a Kerekes Band új albumához gratuláljak, igazán jó zene, sőt, nekem még a hátsó borítója is tetszik.

De térjünk vissza a politikához. Sajnálom, hogy térségünk egyik legnagyobb beruházása kapcsán Ön egy politikai megrendelésre, alantas sajtómunkával barkácsolt műbalhé kapcsán jelentkezik először. Nyilván az Ön részéről is naivitás lenne azt gondolni, hogy a Simicska-féle médiabirodalomban főszerepet kapó Jobbik házi televíziójának nyilatkozó kritikus, vagy a titokban rögzített telefonbeszélgetések, a szembesítő interjú, mind-mind a véletlen művei, ráadásul épp abban a választókerületben, ahol Vona Gábor újra megpróbál egyéni mandátumot szerezni.

Kérdésére válaszolva, a szilvásváradi beruházáshoz van közöm, sok munkám van a megvalósulásában 2010 óta, azonban az Ön által kiemelt műbalhéhoz nincs közöm, sem az egyetlen szakmai kritikát megfogalmazó úrral, sem államtitkár úrral nem beszéltem az elmúlt időszakban. Ha a műbalhéval kapcsolatban kérdései vannak, kérem, tegye fel azokat a jobbikos N1 TV, esetleg a Népszava vagy a HVG munkatársainak.

Ha a Lovasközpont valós helyzetéről és alkalmasságáról szeretne tájékozódni, azt akár megtehette volna az előző hétvégi lovasprogramokon, de ajánlom szíves figyelmébe a most hétvégén megrendezésre kerülő Országos Díjlovagló Minősítő Versenyt is, melynek harminc esztendő után újra Szilvásvárad adhat otthont.

Azonban lenne itt még egy tisztázandó kérdés részemről is, ha megengedi.

Amennyiben Ön az LMP megyei vezetőjeként valóban kötelességének érzi, hogy térségünk jelentős ügyeivel foglalkozzon – még ha mindez egy féloldalnyi iromány begépelésében merül is ki -, akkor tisztelettel kérdezem, miért maradtak el ezek az írások eddig? Miért nem nyitotta fel a laptopot, amikor a helyi tragédiák után a gyermekvédelmi törvényt módosítottuk, munkahelyteremtő beruházásokért dolgoztunk, hátrányos helyzetű önkormányzatok támogatásáért küzdöttünk vagy épp a mátraderecskei Mofetta gyógyhellyé minősítése volt a feladat?

 

Tisztelt Csarnó Úr, korábban hol bujkált Önben ez a kötelességérzet?

Önnek ezek a felsorolt ügyek is mindössze félórányi, otthonról végezhető munkát jelentettek volna, épp úgy, mint tegnap.


Tisztelettel: Horváth László országgyűlési képviselő

 

Információink szerint az LMP hamarosan reagálni fog erre a levélre.

 

 

 

Te követed már az Egri Ügyeket a Facebookon? Nem! Akkor ITT most megteheted! Köszönjük!

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló