2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

Három ember halálát okozó drogos sofőr ellen emelt vádat az egri ügyészség

2019.11.30. 00:00

Több ember halálát okozó, bódult állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntette és segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat egy hevesi férfival szemben az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség - tájékoztatta a Heves megyei főügyész csütörtökön az MTI-t.


Szalóki Zoltán közleményében felidézte: a vádlott 2015 novemberében egy este Gyöngyösön a személygépkocsijával két utast szállított, előtte azonban kábítószernek, illetve új pszichoaktív anyagnak minősülő szert fogyasztott. Ezektől bódult állapotba került, óránkénti 95-110 kilométeres sebességgel hajtva az egyik útkanyarulatban átsodródott a szemközti forgalmi sávba, ahol járműve nekiütközött a szemből érkező személygépkocsinak.

    

A baleset következtében a vétlen jármű sofőrje a helyszínen, két utasa a kórházba szállítás után meghalt. A harmadik utas életveszélyes sérüléseket szenvedett, esetében a maradandó fogyatékosság kialakulása sem zárható ki.
    

A baleset után a vádlott kiszállt a járművéből és könnyebben megsebesült két utasával együtt egy közeli büféhez ment ásványvizet vásárolni. A vétlen autó sérültjeinek meg sem próbált segíteni, oda sem ment hozzájuk.
    

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a házi őrizetben lévő vádlottat a bíróság ítélje végrehajtandó börtönbüntetésre és határozott időre tiltsa el a közúti járművezetéstől.

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló