2024. április 19., Emma

Környék ügye

Frontális ütközés Andornaktálya mellett, két ember meghalt – helyszíni FOTÓ


Teljes volt az útzár Andornaktálya és Nagytálya között, ahol egy balesetben meghalt két ember.

 

Pénteken 17 óra 30 perc tájékán két autó frontálisan ütközött Andornaktálya és Nagytálya között. Az Agria Tv tudósítása szerint a baleset során "egy Fiat Puntó közlekedett a nedves úton Andornaktálya felől Nagytálya irányába, amikor a település előtti kanyarban átsodródott a szemközti sávba és frontálisan ütközött a vele szembe közlekedő BMW-vel. A baleset során a Puntó egyik utasa, aki az utasoldalon ült, azonnal életét vesztette. A másik, aki valószínűleg a vezető volt, súlyos sérüléseket szenvedett. Az ő életét a mentők szakszerű ellátása mellett sem sikerült megmenteni. A másik kocsi vezetője fejsérüléseket szenvedett. Őt a helyszínen bekötözték, majd kivizsgálásra kórházba szállították. A baleset környékét a helyszínelés és a szemle idejére órákra lezárták."

 

Az AgriaTv munkatársa ezt a fotót készítette a helyszínen:

 

 

Videó a helyszínről IDE KATTINTVA érhető el.

 

Két ember meghalt, egyet fejsérülésekkel szállítottak kórházba.
Információink szerint egy Fiat Puntó közlekedett a nedves úton Andornaktálya felől Nagytálya irányába, amikor a település előtti kanyarban átsodródott a szemközti sávba és frontálisan ütközött a vele szembe közlekedő BMV-vel.
A baleset során a Puntó egyik utasa, aki az utas oldalon ült, azonnal életét vesztette. A másik, aki valószínűleg a vezető volt, súlyos sérüléseket szenvedett. Az ő életét a mentők szakszerű ellátása mellett sem sikerült megmenteni..A másik kocsi vezetője fejsérüléseket szenvedett. Őt a helyszínen bekötözték, majd kivizsgálásra kórházba szállították.
A baleset helyszínét a helyszínelés és a szemle idejére órákra lezárták.
- See more at: http://www.agriatv.hu/?p=14178#sthash.vSBuNKTK.dpuf
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló