2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

Fejszével ölte meg élettársát a nő

MTI 2019.11.30. 00:00

Tizenkét év börtönre ítélte szerdán a Balassagyarmati Törvényszék azt a 60 éves nőt, aki tavaly márciusban fejszével ölte meg élettársát Pásztón. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott azonban felmentésért, védője pedig enyhítésért fellebbezett, így az ítélet nem jogerős.

 

A bíróság védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek Kollár Erzsébetet.

 

A vádirat szerint a pár 2010 óta élt élettársi kapcsolatban kisebb-nagyobb megszakításokkal. Mindketten erősen alkoholizáltak, gyakran veszekedtek, ez sokszor tettlegességig fajult.

 

Az ittas vádlottat tavaly március 11-én Pásztón a földön fekve találták meg, szeme körül sérülésekkel, a kórházban azt mondta, hogy élettársa verte meg. Amikor kijött a kórházból, nem a közös lakásba ment, hanem egy ismerőséhez, ott kereste fel a férfi 17-én azzal, hogy eladta a házat, a nő vigye el onnan a holmiját.

 

Amikor az asszony aznap este odament, élettársa veszekedni kezdett vele, ütötte és rugdosta őt, majd lefeküdt aludni. A nő ekkor kiment a házból, magához vett egy fejszét, az ágyban fekvő sértettet tizenháromszor fejen vágta, majd magához vette a holmiját, és a vérző férfit magára hagyva elment. A férfit másnap este találták meg holtan.

 

A szerdai tárgyalásra beidézett mindhárom tanú azt vallotta, hogy a sértett "kínozta" a nyugdíjas asszonyt, aki félt tőle, többször a vasútállomáson aludt. A nő elmondásuk szerint sokat panaszkodott, ilyenkor azt is mondta, hogy fizetne annak, aki megverné a férfit, vagy hogy agyon kéne őt vágni, "de senki nem vette komolyan, mert ők így éltek".

 

A vádlott, Kollár Erzsébet nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló