2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

Egy mezőkövesdi iskola felsős osztályai távoktatásra álltak át, mert sok tanár koronavírusos lett

2019.11.30. 00:00

Néhány napig csak az alsósok járnak be az intézménybe.

 

A mezőkövesdi iskolákat is érinti a koronavírus-járvány – számolt be a Mezőkövesd Képekben oldal. Mint írják, a Szent István Katolikus Általános Iskolában a héten a felső tagozatosok digitális tanrendben tanulnak majd, míg az alsó évfolyamokon tovább folyik a tanítás és napközi is lesz

 

Az iskola a honlapján közölte: azért rendelték el a digitális tanrendet november 30-tól december 4-ig, mert nagyszámú pedagógusuk betegedett meg. Egy héttel korábban arról számolt be, hogy több mint egy tucat pedagógus és egy technikai dolgozó volt beteg, vagy adott pozitív tesztet, került karanténba.

 

Fotó: Mezőkövesd Képekben (Facebook)


Az állami fenntartású Mezőkövesdi Általános Iskolában is van osztály, amely otthonról tanul majd. Az intézmény honlapján azt közölte a napokban, hogy a Bárdos oktatói közül négyen, a Mező tanárai közül öten, a Szent Imre pedagógusai közül pedig ketten adtak pozitív koronavírus tesztet. A 3-asban egy diák, a 4-esben egy technikai dolgozó is beteg lett.

 

Kétszáz új koronavírus-beteget találtak Heves megyében 24 óra alatt

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló