2024. április 20., Tivadar

Környék ügye

Állandó lakók lettek Heves megyében is a medvék


Egyre több jel mutat arra, hogy Heves megyében és környékén megtelepedtek a medvék. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága tájékoztató kampányba kezd a nagyragadozókkal kapcsolatos tudnivalókról.

 

Egy tavalyi medvenyom Etes közelében. MTI Fotó: Komka Péter

 

„Észak-Magyarországon az utóbbi hónapokban folyamatos volt a medvék jelenléte, azaz – a korábbi tapasztalatokkal szemben – szinte biztos, hogy itt is teleltnek már az állatok, és a hidegebb idő beköszöntével sem húzódtak vissza Szlovákiába. Azaz most már télen-nyáron vannak Magyarországon medvék” – írja a napokban megjelent részletes beszámolójában a magyarnarancs.hu. A portál úgy tudja, több barna medve is él Észak-Magyarországon, Nógrád és Heves megye határvidékén tavaly is számos nyomot rögzítettek vadászok, illetve a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága szakemberei is.

 

Heves megyében egyebek közt Istenmezeje, Erdőkövesd és Pétervására környékéről vannak barna medve jelenlétére utaló nyomok. A magyarnarancs.hu közölte az Istenmezeje Vadásztársaság egyik felvételét is: egy éjszakai vadkamera rögzítette az egyik, a település mellett található vadetetésre érkező medve érkezését.

 

A portál úgy értesült, hogy a medvék jelenléte miatt a BNPI munkatársai elkészítettek egy tájékoztató kiadványt is, amellyel a tájékoztatják a medvék által érintett települések lakóit.

 

Több infó az észak-magyarországi medvékről IDE KATTINTVA olvasható.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló