2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

Adománygyűjtés indult a Heves megyei villámárvizek károsultjainak megsegítésére

MTI 2019.11.30. 00:00

Csak a megyénkben 13 településen, több, mint 350 millió forintos kárt okoztak a viharok és az esőzések június 23-án.

 

Adománygyűjtés indult a Heves megyei és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei árvíz-, illetve viharkárosultak segítésére. Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hétfőn, Budapesten sajtótájékoztatón elmondta,

 

a június 23-i villámárvíz Heves megyében több mint 13 településen, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig a vihar néhány nappal később több mint 80 településen okozott károkat.

 

A helyreállítás Heves megyében több mint 350 millió, míg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több mint 600 millió forintba kerül - ismertette a fideszes országgyűlési képviselő. Kiemelte, a gyorsan kialakuló összefogásnak köszönhetően komoly személyi sérülés nem történt. Felidézte: képviselőkkel, polgármesterekkel összefogva a kormányhoz fordultak segítségért, emellett pedig civil szervezetek és művészek is összefogtak, hogy segítsenek a károk felszámolásában. (A külső és a belső fotón Egerszólát települése június 23-án)

 


Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke elmondta, az adománygyűjtésben 12 szervezet, alapítvány, egyesület, magánszemély buzdítja országos összefogásra a segíteni akarókat.


Az akció eddigi három állomásán - Rétközberencsen, Monokon és Budapesten - körülbelül nyolcszázezer forint gyűlt össze - közölte, hozzátéve, a határon túlról is számítanak segítségnyújtásra. Az adománygyűjtés csütörtökön a romániai Csíkszentsimonon, a Magyar szürke szarvasmarha a Kárpát-medencében című nemzetközi konferencián folytatódik.

 

A felajánlásokat készpénzben az adományládákban lehet elhelyezni, utalni pedig az asszonyszovetseg.hu honlapon elérhető bankszámlaszámra lehet "árvíz- és viharkárosultak" cél feltüntetésével.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló