A környék ügye

Ezeket még a tél előtt látnod kell! A tíz legjobb őszi kirándulóhely Eger környékén

2017. október 19. 09:03:00
Összegyűjtöttük a közelben található kirándulóhelyeket, amelyek megérdemelnek egy pillantásnál többet így ősszel is. Erdők, hegyek, tavak, kisvonat. Tehát bakancsra fel, vagy evezőre!

 

Kaptárkövek

 

A legismertebb és talán legnagyobb az Eger mellett fekvő Szomolya határában található kaptárkő-csoportosulás. A kaptárkövek olyan sziklavonulatok vagy kúp alakú kőtornyok, amelyek oldalaiba a régmúlt korok emberei fülkéket faragtak. Ezek a földtani alakzatok az ember formaalakító tevékenységének nyomait is magukon hordozzák, ezért régészeti, néprajzi, kultúrtörténeti értéket is képviselnek.

A völgyet uraló, legimpozánsabb sziklavonulat a Királyszéke (IV. sziklavonulat), mely egy búbos kemencéhez hasonlító nagyobb kúpra és több kisebb kúpra tagolódik, ahol összesen 48 db fülkét számolhatunk meg. (forrás)

Szomolyára Egerből tömegközlekedéssel és nagyon szép turistaútvonalon is eljuthatunk, ideális egynapos program a túra.

 

A siroki vár

 

Egertől tizenhat kilométerre található Sirok és a vára.

 

Fotó: kirandulastippek.hu

A honfoglalás után a Mátra vidékét az Aba nemzetség uralja, és a birtok elosztásakor a nemzetség egyik ága, a Borh-Bodon ág veszi birtokába az ősi pogány várat a mai fellegvár helyén. Az ezt követő századokban úgy ismerkedünk meg nevével, mint a kabar eredetű Aba nemzetség egyik birtokközpontjával. A név akkor csak a várra vonatkozott, magát a települést Sirok-aljának nevezték. A község későbbi eredetű mint a vár, mert a várat a régi feljegyzések először 1267-ben említik, míg a község első írásos említése 1302-ben történik Sirák névalakban, később 1389-ben nevezik meg egy oklevélben. A várat a régi birtokosa, a Bodon család építi a tatárjárás után, a községet pedig a vár későbbi tulajdonosa, a híres Tari család alapítja közvetlenül 1388 után. (forrás)

Sirokra szerintünk legjobb, ha az Országos Kéktúra útvonalát követve Szarvaskőről gyalogolunk át. Kellemes, nem megerőltető 18 km vár a túrázókra és nemcsak a vár, hanem a mellette található sziklaképződmények is megérik a hegymászást. A várat szépen felújították, ahol egy kiállítás is megtekinthető. 

 

Az Eged-hegy

 

Valószínűleg senkinek nem kell bemutatni az Eger határában terpeszkedő nagy hegyet, rajta a szőlőkkel, siklóernyős és kerékpáros pályával, illetve a használaton kívüli kilátóval. Eszméletlen látvány várja a hegyet megmászókat, tiszta időben a Tisza csillogó szalagjától a Tátráig ellátni, és hát ugye ott van alattunk Eger. A túra végén meg egy pohár bor mondjuk ott lenn, az Érseki Szőlőbirtokon…

 

Fotó: Kovács Attila

 

Tisza-tó

 

Még így az ősszel is rengeteg látnivalót és élményt nyújt a Tisza-tó, de nyilván nyáron tudjuk kihasználni minden adottságát. Mondanánk, hogy látogassátokk meg a poroszlói ökocentrumot, de inkább azt javasoljuk, hogy egy jó csapattal és haverokkal evezzétek körbe a morotvákat, nádasokat és látogassátok meg a kilátóhelyeket. Télen pedig – ha az időjárás is engedi – ki ne hagyjatok egy túrát a jégpáncélon.

 

 

A Bükk-fennsík kövei

 

Lélegzetelállító kilátásban lehet része annak, aki felgyalogol a Bükk-fennsík szélére és lepillant onnan a világra. Három-kő, Tar-kő, Pes-kő és társaik minden évszakban gyönyörű képet festenek a Tokaj-hegytől a Kékesig. Tényleg látni kell legalább négyszer!

 

A fennsíkra feljutni úgy a legegyszerűbb, ha tömegközlekedéssel eljutunk a Bánya-hegyi elágazásig onnan pedig könnyű kaptatóval, kis sétával máris a szemünk elé kerülhet a látvány. Késő délutánra lehet zárni egy ilyen túrát.

 

Háttérben a Kékestető

 

A Szalajka-völgy

 

Örök sláger, kihagyhatatlan, bár jelenleg roppant lehangolóan érezheti magát, aki Szilvásváradról szeretné megközelíteni a völgyet. Javasoljuk, hogy az előző túra kiegészítéseként, a fennsíkról leereszkedve érkezzetek a völgybe, így nemcsak a vízesést, hanem az Istállós-kői ősemberbarlangot is meg tudjátok nézni. Aki pedig lustább a kelleténél, az használhatja a kisvasutat is (menetrend itt).

 

Fotó: elmenyekvolgye.hu

 

A bogácsi pincesor és a Bükkalja

 

A bükkaljai borok méltatlanul elfelejtődtek, holott a környéken próbálkoznak a borászok. Javasoljuk a bogácsi pincesor meglátogatását – természetesen szigorúan csak tömegközlekedéssel. Egy jó bortúrát megelőzhet egy közeli cserépváraljai és cserépfalui kirándulás rengeteg kaptárkővel, a Suba-lyuki ősemberbarlanggal és látogatóközponttal, de aki csak le akar lazulni, annak a fürdő ajánlott leginkább. Ideális program.

 

 

Vörös-kői forrás

 

Noha csak időszakosan működik, mindenképpen megéri elbattyogni a forráshoz – vagy azon is túl, már a Bükk-fennsíkra fel. A Vörös-kői forrás a nagyobb, vizes időszakok után kezd el működni és igen látványos a jelenség, ahogy nagy, legyezőszerű gejzírként tör a felszínre.

 

Felsőtárkányból akár gyalog akár időszakosan a Stimeczházig közlekedő kisvonattal (menetrend itt) lehet könnyített túrát tenni a hosszú, magas hegyek által közrefogott völgyekben a forrásig.

 

 

 A bélapátfalvi apátság

 

Mi azt javasoljuk, hogy szintén a Kéktúrán, Szarvaskőből indulva látogassátok meg az apátságot. Ezen az útvonalon nemcsak az erdők látványosak, hanem a táj és az emberi alkotások (pusztítások) is. A szarvaskői vár romja, a Gilitka kápolna, a Bél-kő még roncsolt, lebányászottságtól is független fenségességével is és hát az apátság. A Szomjas Csukában lehet zárni a túrát a kis tó partján.

 

Fotó: regitemplomok.wordpress.com

 

Parádsasvár és Galyatető

 

Már maga a parádsasvári kastély is megér egy kiruccanást, de ha már eljutottunk a településre, akkor javasoljuk, hogy azzal a lendülettel „ugorjatok fel” Galyatetőre is. Azon túl, hogy a Mátra erdeiben túrázhattok, a túra végén a vadiúj kilátót is megnézhetitek, illetve körbenézhettek róla. Szép időben majdnem az egész világ látszik onnan és a túra végeztével sztrapacskával zárhattok.

 

 

Persze ez egy szubjektív lista, mi ezeket a helyeket szeretjük a legjobban. :-) Ha vannak még ajánlataitok, küldjétek el (ha fotóval, az a legjobb) az egriugyek@gmail.com címre.

 

Na most jól megmondtahtod
Kiemelt híreink a címoldalról