2024. április 19., Emma

Környék ügye

A miniszterelnökre is utalva cigányozott a Heves megyei politikus


Zsidózik, cigányozik és a párt kettős kommunikációjáról beszél a Heves megyei Sneider Tamás egy, a közelmúltban napvilágra került hangfelvétel szerint. A Jobbik és az Országház egyik alelnökét több baloldali párt lemondásra szólította fel. A pártja kiáll Sneider mellett.

 

 

A vigyazo.blog.hu hozta nyilvánosságra és szerdán a magyarnarancs.hu dolgozta fel részletesen azt a hangfelvételt, amelyen – egy tavalyi szekszárdi jobbikos rendezvény után – Sneider Tamás a párt szimpatizánsaival beszélget. A felvételen a Jobbik alelnöke hosszasan nyilatkozik egyebek közt arról, hogy a párt megváltozott kommunikációja mögött még mindig azok az ideológiák és alapgondolatok húzódnak, mint korábban„Azért jó, hogy van egy Betyársereg, azért jó, hogy van a Hatvannégy Vármegye, mert ők megtehetik azt, amit én nem tehetek meg bent a Parlamentben, mert nekem arra kell figyelnem, hogy az egyszerű helyi polgár is, akiben mondjuk semmi nemzeti érzés nincsen, mégis azt mondja, hogy szimpatikus ez a Jobbik, rá fogok szavazni. Nem könnyű dolog. Én magam szívesebben lennék harcos továbbra is, meg aki ezen a területen mozog, úgyhogy jön helyettem más, aki csinálja helyettem így is. Nem magam raktam oda, ahol vagyok, hanem a többiek mondták, hogy kerüljek oda” – hangsúlyozta.

 

Arról is beszélt, hogy a nyugdíjas szavazatok megszerzése érdekében pártjának nem szabad erőszakosnak tűnni, nyugalmat és békét kell sugározniuk. Kérdésre elmondta, hogy több forrásból is úgy értesült, Orbán Viktor miniszterelnök cigány származású.

 

A liberálisok és a szocialisták is kiakadtak

 

Ezt követően először Magyar Liberális Párt (igen, még létezik ilyen!) felszólítja a Jobbikot, hogy mondassa le mandátumáról Sneider Tamást, mert a párt szerint a politikusnak sem alelnökként, sem képviselőként nincs helye a Parlamentben. Aztán a szocialisták is beszálltak, az MSZP is közleményben szólította fel Sneider Tamást, hogy mondjon le. Lukács Zoltán, a szocialista párt alelnöke szerint Sneider Tamás leleplezte a Jobbik igazi arcát, vagyis hogy a párt politikája nem, csak a kommunikációja változott.

 

Az MSZP-s politikus felszólította Vona Gábort, a Jobbik elnökét is, hogy mondja el, igaz-e, hogy csak a kommunikáció változott. Ha ez igaz - folytatta -, akkor felszólítják Kövér László házelnököt, hogy ne bízza meg Sneider Tamást semmilyen alelnöki teendővel.

 

Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint a Jobbik átvágta az embereket, kicsalta a szavazataikat, hiszen most kiderült: a párt egyáltalán "nem konszolidálódott, egyáltalán nem akarja az embereket képviselni, hatalmat akar, ezért álarcot vett fel". Lukács Zoltán szerint a Jobbik ugyanolyan "szélsőséges, bűnözőkkel kapcsolatot tartó embertelen párt", mint volt eddig. Jelezte, az MSZP szakpolitikusai azt is vizsgálják, hogy a felvételen elhangzottak rejtenek-e nemzetbiztonsági kockázatot.

 

A Jobbik kiáll Sneider mellett

 

Aztán szerda este megérkezett a Jobbik reakciója is, miszerint a párt furcsállja az MSZP megdöbbenését azon, hogy a Jobbik finomított országos kommunikációján, de tartalmilag nem változtatott politikai programján.

 

Szabó Gábor pártigazgató Lukács Zoltán MSZP-s országgyűlési képviselő szavaira reagált az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. A szocialista politikus arra szólította fel a jobbikos Sneider Tamást, hogy mondjon le parlamenti alelnöki posztjáról és képviselői mandátumáról, mert egy nyilvánosságra került hangfelvétel bizonyítja: a Jobbik ugyanolyan "szélsőséges, bűnözőkkel kapcsolatot tartó embertelen párt", mint volt eddig.

 

A Jobbik erre reagálva azt közölte, hogy mind Vona Gábor, mind a párt országos politikusai számtalan fórumon, interjúban leszögezték: a Jobbik nem fog eltérni 2010-es és 2014-es választási programjának alapvetéseitől, attól függetlenül sem, hogy a párt jobban odafigyel országos kommunikációjára.

 

Hozzátette: értik, hogy az MSZP politikusainak ez a hozzáállás nehezen érthető, mert az ő pártjuk az, amely "gyakrabban cserélgette programját, ideológiáját, mint egy átlagember az alsógatyáját". Közölte továbbá: frusztrálja a szocialistákat, hogy a Jobbik folyamatosan erősödik, miközben ők öt éve egy helyben toporognak, és reményük sincs a kispárti szerepből való kitörésre.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló