2024. április 19., Emma

Környék ügye

A külügyminiszter Gyöngyösön azt mondta: nálunk vannak Európa legalacsonyabb adói

EÜ/MTI 2019.11.30. 00:00

Azt is mondta, hogy egy év alatt 100 ezer új munkahely jött létre Magyarországon. Ha ő mondja, biztos így is van.

 

Szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Gyöngyösre kocskázott a kíséretével, hogy lerakja az elsősorban automatizált logisztikai polcrakodó gépeket (RBG) gyártó MIAS Hungary Kft. kapacitásbővítő beruházásának alapkövét. A vállalkozás 5,4 milliárd forintból, 775 millió forint kormányzati támogatás segítségével 8300 négyzetméteres új gyártócsarnokot létesít.

 

Fotó: MTI

 

Szijjártó Péter ha már eljött, mondott néhány meredeket, egyebek közt azt, hogy egy év alatt 100 ezer új munkahely jött létre az országban, 25,5 százalékkal nőttek a beruházások és 6,4 százalékkal az export-teljesítmény, a fizetések pedig átlagosan 8,5 százalékkal lettek magasabbak. Hozzátette, míg Magyarország a lakosságszámot tekintve a 92., addig exportteljesítménye alapján a 34. helyen áll a világon. Hogy ezek a számok mennyire pontosak, azt így kapásból elég nehéz lenne bizonyítani, így hát mi elhisszük, biztos így van.

 

A miniszter azt is elmondta, hogy szerinte a külföldi beruházók, köztük a világ legjelentősebb cégei is bíznak Magyarországban, a magyar emberekben. A bizalom mellett azt is vonzónak nevezte a cégek számára, hogy Európa legalacsonyabb adói, ezen belül az egyetlen egyszámjegyű társasági adókulcs segíti munkájukat, fejlődésüket.

 

Az EU öt leggyorsabban növekvő gazdaságából négy közép-európai, "ma már ez a térség jelenti az európai versenyképesség és növekedés motorját" - hangsúlyozta a miniszter, és példaként említette, hogy a négy visegrádi ország és Németország kereskedelmi forgalma tavaly 70 százalékkal haladta meg a német-francia kereskedelmi forgalmat.

 

Fotó: MTI
    

Christian Erlach, a Jungheinrich AG igazgatósági tagja  mérföldkőnek nevezte a beruházást a vállalatcsoport történetében. Hangsúlyozta: az automatizált logisztikai polcrakodó gépek iránti fokozódó kereslet miatt az elmúlt időszakban folyamatosan növelték gyártókapacitásukat, és ennek folytatása tette szükségessé a gyöngyösi fejlesztést is, amelynek következtében újabb, magasan képzett munkaerőre lesz szükségük.  
    

A várhatóan egy évet igénybe vevő beruházás lehetővé teszi a MIAS Hungary Kft.  évi 150 darabos kapacitásának megduplázását. Ezzel párhuzamosan 60 új munkahely is létrejön a Heves megyei városban - közölte.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló